Pesti Srácok

Kovács László: A magyarság Szent István óta vonzódik a nyugati értékekhez

Kovács László: A magyarság Szent István óta vonzódik a nyugati értékekhez

A szocialista párt meggyőződése, hogy Magyarország történetének legjobb döntése volt az Európai Unióhoz (EU) való csatlakozás - mondta Kovács László korábbi külügyminiszter és uniós biztos, az MSZP volt elnöke. Mint fogalmazott, a magyarságban már Szent István óta van vonzódás az európai értékekhez.

Az ország mindig nyugatról választott mondellt

A politikus az Európa nap alkalmából tartott sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy a magyarságban már Szent István óta van vonzódás az európai értékekhez, társadalmi és gazdasági fejlődéséhez az ország mindig nyugatról választott modellt. Ennek ellenére Magyarország 2010 óta sorozatosan megsérti az EU értékrendjét, normáit és szabályait. Amikor pedig ezt szóvá teszik, az első reakció a tagadás, majd arra hivatkoznak, hogy ne avatkozzon az EU az ország belügyeibe, ezután pedig a reagálás durva sértésekbe megy át - közölte. Hozzátette, mindezt tetőzi, hogy Orbán Viktor miniszterelnök "szabadságharcot" indított Brüsszel ellen, azzal vádolva az EU-t, hogy gyarmatosítani akarja Magyarországot.

PestiSracok facebook image

Kovács különbséget tesz osztrák és magyar kerítés között

Beszélt arról is, hogy a menekültügy kérdésében milyen problémákat lát, szerinte a miniszterelnök egybemosta a menekülteket, a gazdasági bevándorlókat és a terroristákat, nemzeti konzultációt tartott álkérdésekkel, mert bármit jelöltek az emberek a kormány álláspontját támogatták, plakátkampányt indított, és kerítést épített a határon. A kerítéssel kapcsolatban megjegyezte, nagy különbség van a magyar és az osztrák kerítés között, előbbi ugyanis elrettentésül szolgál, hogy senki ne jöjjön be, utóbbi azonban a belépési helyekre tereli az érkezőket, ahol regisztrálhatnak, és elbírálják kérelmüket. Hozzátette, nemcsak Brüsszel megállítása értelmetlen jelszó, hanem a keresztény Európa megvédése is, hiszen Ferenc pápa is azt mondja, hogy hidakat kell építeni.

- fogalmazott.

Emlékeztetett, az uniós tagság számtalan előnnyel jár, hiszen az EU gazdasági súlya nagyobb mint az Egyesült Államoké, a világkereskedelem legnagyobb súlyú résztvevője, a környezetvédelem terén globálisan a legaktívabb szereplő. Mindemellett 23 milliárd euró támogatást ad egy költségvetési ciklus alatt Magyarországnak, nem beszélve az utazás, a tanulás és a munkavállalás szabadságáról sorolta.

Május 9-én, az Európa-napon az Európai Unió 28 tagállamában az EU létrehozásához vezető Schuman-nyilatkozat évfordulójáról emlékeznek meg. Megtartásáról 1985-ben döntöttek az akkor még Európai Közösségeknek nevezett szervezet állam- és kormányfői.

Forrás: MTIFotó: mszp.hu

Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.