Pesti Srácok

Megszólalt a Kiss Lászlót kihallgató rendőr

Megszólalt a Kiss Lászlót kihallgató rendőr

A Népszabadságnak adott interjút az a rendőrtiszt, aki 1961-ben kihallgatta az úszókat a szexuális erőszak ügyében. Az azóta újságíró lett Martinkó Károly azt állítja, a védelem hamisan állította hogy a rendőrségen befolyásolták a tanúkat, ők ugyanis semmiféle pressziót nem gyakoroltak, sőt kollégái figyelmét felhívta arra, hogy válogatott sportolókról van szó, ezért különösen lelkiismeretesen kell a kihallgatást elvégezni.

- jelentette ki a Népszabadságnak az úszókat egykor kihallgató rendőrtiszt, aki később újságíró lett. Martinkó Károly azt mondta: a védelem azt állította, hogy a rendőrségen befolyásolták a tanúkat, köztük azt a karbantartó kőművest is, akinek vallomása perdöntő lehetett volna Kiss egyik tettestársa, Lantos László szerepének tisztázásában. Martinkó „hadnagy” azt állítja, semmiféle pressziót nem gyakoroltak, sőt, kollégái figyelmét felhívta arra, hogy válogatott sportolókról van szó, különösen lelkiismeretesen kell a kihallgatást elvégezni. Lantos a bírósági szembesítésen azt mondta, érzése szerint megfélemlítették a kőművest, hogy ellene valljon. A karbantartó könnyeivel küszködve mondta, „eddig sajnáltalak, Lantos, de aki ilyen valótlanságot tud mondani rólam, azt nem sajnálom”. Lantos azt felelte: nincs rászorulva a tanú sajnálatára.

PestiSracok facebook image

A „hadnagy” mindezt Kiss László azon kijelentésére reagálta, miszerint a volt úszókapitány már kikérte a per aktáit, egy másik jogi eljárás keretében szeretné bizonyítani, hogy koncepciós szempontok alapján született meg 1961-ben és ’62-ben az elsőfokú és a jogerős ítélet.

Április elején hozta nyilvánosságra a fullank.com és a privatkopo.hu, hogy Kiss László úszókapitány két társával - Lantos ­Lászlóval és Várszegi Lajossal – megerőszakoltak egy fiatal lányt 1961-ben. A csoportosan elkövetett nemi erőszakért Kisst 3 év 2 hónapra ítélték el 1962-ben, de végül csak 20 hónapot töltött a nagyfai börtönben. Szabadulása után a Spartacusnál lett edző, 1988-ban a 14 éves Egerszegi Krisztinával olimpiát nyert, az ezt követő olimpián még négyszer nyert a tanítványa. Kovács Ágnes 2000-ben lett olimpiai bajnok.

Kiss László az ügy kirobbanásakor azt mondta, hogy megbűnhődött tettéért. Majd két nap múlva lemondott a szövetségi kapitányi posztról és százhalombattai alpolgármesteri tisztségéről is.

Napokkal ezelőtt megszólalt az áldozat. Takáts Zsuzsanna, akiről azt hitték halott, az RTL Klubbal azt közölte, a hazugságok és az ostobaságok késztették arra, hogy megszólaljon. A most 73 éves asszony 55 év elteltével, az arcát vállalva beszélt a csatornának arról, hogy 1961-ben Kiss László, az úszóválogatott korábbi szövetségi kapitánya két társával megerőszakolta.

Forrás: Népszabadság

Fotó: MTI

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.