Pesti Srácok

Merkelék elvárják Ankarától az EU-török megállapodás betartását

Merkelék elvárják Ankarától az EU-török megállapodás betartását

A törökországi kormányfőváltás nem akaszthatja meg a menekültválság kezeléséről kötött megállapodás végrehajtását - szögezték le pénteken a német kormány képviselői.

A válságkezelési egyezmény "nem az EU és Davutouglu úr megállapodása" - fogalmazott berlini tájékoztatóján Georg Streiter helyettes kormányszóvivő, utalva Ahmet Davutoglu török miniszterelnök bejelentett távozására. Az EU és Németország továbbra is teljesíti valamennyi vállalását, és "ezt a török féltől is elvárjuk" - tette hozzá. Angela Merkel kancellár "nagyon jól" dolgozott együtt a távozó miniszterelnökkel, és arra számít, hogy utódjával is ugyanilyen lesz az együttműködés - mondta a helyettes kormányszóvivő.

Frank-Walter Steinmeier külügyminiszter is a folyamatosságot emelte ki egy pénteki nyilatkozatában. A megállapodás végrehajtását mindkét oldalnak következetesen folytatnia kell, "teljesen függetlenül" attól, hogy kik töltik be a folyamat szempontjából lényeges pozíciókat bármelyik oldalon, hiszen az egyezményeket államok és kormányok kötik meg, nem pedig személyek - mondta a miniszter a Spiegel Online hírportálnak.

PestiSracok facebook image

A megállapodás szerint vissza kell küldeni az Égei-tengeren a görög szigetekre március 20. óta érkezett, a görög hatóságok által elutasított menedékkérőket és a menedékjogi kérelem benyújtásától elzárkózó illegális határátlépőket. Uniós tagországok cserébe a tehermegosztás jegyében - egy egyelőre 72 ezer fős kontingens erejéig - legális úton átvesznek Törökországtól ugyanannyi szíriai menekültet, amennyit a görög szigetekről visszaszállítanak Törökországba.

A megállapodás arról is rendelkezik, hogy felgyorsítják a Törökországgal szembeni uniós vízumkötelezettség feloldásáról 2013-ban kezdett tárgyalásokat. A vízummentességhez a török félnek 72 feltételt kell teljesítenie. Hiányosságok 8 területen vannak, köztük a terrorizmus elleni fellépés szabályozásában. Recep Tayyip Erdogan török államfő pénteken Ankarában kijelentette, hogy szó sem lehet a terrorizmus elleni harcról szóló törvény módosításáról.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.