Pesti Srácok

Simicska menti a menthetőt

null

A hétfőn közzétett cégmérlegekből kiderül: tavaly durván visszaestek a Simicska Lajos érdekeltségébe tartozó médiavállalkozások bevételei, a megszűnéssel fenyegetett a Class FM-et pedig szinte teljesen kiürítette, mielőtt megszabadult tőle - írja a nol.hu.

Hiába van monopolhelyzetben, a Simicska–Orbán-szakítás óta, a Class FM sem tudott akkora hasznot húzni piaci helyzetéből, mint a 2010–2014 közötti időszakban. Egy év alatt közel 670 millióval csökkent a rádió árbevétele. Mivel a Class FM a hirdetésekből él elsősorban, ez azt jelenti, hogy a reklámbevételei jelentősen visszaestek. Összehasonlításképpen: miközben a Magyar Reklámszövetség számításai szerint tavaly mindössze 3 százalékos volt a rádiós reklámpiac csökkenése, a Class FM bevételei 18 százalékkal estek.

Időközben Simicska és üzlettársa, Nyerges Zsolt megvált a műsorszolgáltató cégtől, az Advenio Zrt.-től, miközben a Class sugárzási engedélye novemberben lejár. Nos, Simicska az adásvétel előtt szinte teljesen kiürítette az Adveniót. A cégből 1,55 mil­liárd osztalékot vontak ki, 250 millióval többet, mint két éve – miközben a bevételek bezuhantak. Ráadásul az osztalékkifizetést a cég nyeresége önmagában nem fedezte, így 716 millió forint erejéig hozzányúltak a tartalékhoz is. Így a társaság saját tőkéje több mint egy milliárddal csökkent 2014-hez képest.

PestiSracok facebook image

Szintén jelentős összeget, 700 millió forintot vontak ki a tulajdonosok a műsorgyártó cégükből, a Hung-Ister Zrt.-ből. Ez a részvénytársaság volt tavaly februárjáig a köztévé egyik legnagyobb beszállítója, többek között A Dal és a Magyarország, szeretlek! című műsorok gyártója. Csakhogy pár nappal a nyílt szakítás után a köztévé felbontotta a 2011 óta többször meghosszabbított szerződést – egy hónappal annak lejárta előtt. A Hung-Ister perre ment, egy hete az elsőfokú bíróság kártérítést állapított meg a műsorgyártónak. Mindenesetre a cég megérezte a szakítást: forgalma megfeleződött, profitja 40 százalékkal esett vissza.

A milliárdos üzletember egyik legrégebbi vállalkozása, a Hír TV is sokkal rosszabbul teljesített, mint a béke időszakában. Míg a 2013-as évet 7,6, a 2014-es esztendőt 7 milliárdos árbevétellel zárta, tavaly 4 milliárd volt a forgalma. Még ennél is durvábban esett vissza az adózás utáni tiszta nyeresége: 632 millióról 188 millióra. A tulajdonos a Hír TV-ből utoljára 2013-ban vett ki osztalékot, tehát két éve növeli a tartalékokat. Ez arra utal, hogy Simicska hosszú távon számol a televíziójával, miközben a kereskedelmi rádiójától megszabadult.

A legutolsó elérhető, nyilvános információ alapján Simicskának a 11 cégből háromban volt közvetlen tulajdonrésze, a többi társaságot más vállalkozások közbeiktatásával birtokolja üzletfeleivel együtt. A hétfőn közzétett mérlegek alapján a nol.hu úgy számolt, hogy az üzletember még mindig jelentős összeget, 855 millió forint osztalékot kapott közvetlenül a médiacégeitől.

Forrás: nol.hu, Fotó: blikk.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.