Pesti Srácok

Súlyos börtönéveket kért az ügyészség a terrorcselekménnyel vádolt Budaházy Györgyre

Súlyos börtönéveket kért az ügyészség a terrorcselekménnyel vádolt Budaházy Györgyre

Húsz évhez közeli fegyházbüntetés kiszabását indítványozta a terrorcselekmény bűntettével vádolt Budaházy Györgyre és egy társára a vádat képviselő ügyész, Prancz Balázs – hangzott el a per hétfői tárgyalásán a Fővárosi Törvényszéken. Az ügyész emellett több vádlottra tíz és húsz év közötti fegyházat kért.

Budaházy Györgyöt a terrorcselekmény bűntette mellett Csintalan Sándor megveretése miatt mint felbujtót, aljas indokból elkövetett súlyos testi sértés bűntettével is vádolják. A vádlottak közül 16-an a cselekményeiket a Budaházy György vezette bűnszervezet tagjaként követték el. A cselekményeket „Katonai Parancsnokság" néven Budaházy György utasítására, huzamos együttműködés keretében szervezetten valósították meg - állítja az ügyészség. A vádirati szerint Budaházy György 2007. elején egy több személyből álló - Hunnia Mozgalomnak nevezett - csoportot hozott létre és vezetett abból a célból, hogy országgyűlési képviselők elleni támadásokkal - azokat megfélemlítve - befolyásolják a parlamenti döntéseket, megakadályozzák a több-biztosítós modell bevezetését. A csoport tagjai Budaházy György utasítására 2007. december 13-a és 16-a között hajtották végre Hiller István és Kóka János országgyűlési képviselők ingatlanai ellen - általuk „figyelmeztető akciónak" nevezett - fegyveres, illetve Molotov koktélos támadásokat.2007. december 16-án a kuruc.info internetes oldalán megjelent közleményben figyelmeztették az összes országgyűlési képviselőt arra, hogy senki nem utolérhetetlen, és ennek tudatában a 2007. december 17-i szavazáson nemmel szavazzanak. Ugyancsak Budaházy György utasítására - aki magát a csoport tagjaival való kapcsolattartás során „Katonai Parancsnokság" néven jelölte - 2008. február 7-éről 8-ra virradó éjszaka a csoport tagjai hajtottak végre országgyűlési képviselők ingatlanai ellen Molotov koktélos támadásokat, amely cselekményükkel az egészségbiztosítási pénztárakról szóló törvény országgyűlés általi elfogadását akarták befolyásolni.

A tárgyalásról később részletesen tudósítunk.

Forrás: PestiSrácok.hu, fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.