Pesti Srácok

Válaszra várunk a Seuso-ügyben

Válaszra várunk a Seuso-ügyben

Óriási botrányt kavart Dézsy Zoltán filmrendező új filmje, a Seuso II.-ről írt cikkünk, amelyben az alkotó Jüllich Ádám milliárdoshoz írt nyílt levelét is közöltük. A levélben Dézsy felkérte az üveggyáros üzletembert, hogy segítsen a Seuso-kincsek megtalálásában, mivel úgy tudja, nála is lehet belőle néhány darab. Mivel mi sem értük el az üzletembert, de elküldtük neki kérdéseinket, a válasz megérkezéséig elérhetetlenné tettük korábbi cikkünket.

Azt írtuk benne, hogy a Seuso-kincsek történetéről készített filmet Dézsy Zoltán, melynek második részét már több mozi is vetíti. A rendező a filmben több, eddig ismeretlen tényt tár fel, aminek köszönhetően a Seuso-kincsek eddig rejtett történetét is megismerhetjük. A filmben megszólal az a személy, akit a tárgyak kivitelére béreltek fel, megismerjük annak a gyűjtőnek az életútját, akihez a szocializmusban került a kincsek nagy része és találkozhatunk azokkal a gyűjtőkkel, akiknek a kezén keresztülment valamelyik tárgy, ám föl sem ismerték, mi az. Az ókori római eredetű, ezüst dísztárgyegyüttesre egy fiatalember, Sümegh József talált rá. Ám ő rejtélyes körülmények között meghalt. Az akkori, elsődleges nyomozás szerint a fiatal katona felakasztotta magát, de a későbbi vizsgálatok gyilkosságot bizonyítottak. Vukán Béla, a Nemzeti Nyomozó Iroda alezredese a filmben elmondta, hogy az 1979-ben katonának bevonuló férfi körülbelül négy vagy öt évig birtokolhatta ezeket a tárgyakat. Sümegh ezeknek egy részét megpróbálta értékesíteni, elcserélni, míg a többit elrejtette. Valószínűleg végzetes hibát követhetett el akkor, amikor néhányat ezekből megmutatott feletteseinek, majd üzletelni kezdett orosz és magyar tisztekkel. Utóbbi okozhatta a vesztét. Ezek után nem csoda, hogy több kérdés övezi továbbra is a kincsek történetét, amelyek 1990-ben bukkantak fel a New York-i Sotheby’s árverésén. A filmből kiderül az is, hogy a tárgyak több tucat darabját egy magyar férfi őrizte, mielőtt a lelet Angliába került. Ő gondoskodott arról is, hogy az ezüsttárgyakat kicsempésszék az országból. Az illető tehetős gyűjtő volt, aki ismerőseinek mindent el tudott intézni, cserébe pedig csak régiségeket kért, azonban titkait magával vitte, amikor 1996-ban elhunyt.

Címlapfotó: magyarmuzeumok.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Basszgitáron a postabankos Princz, a zongoránál Presser – Amikor nem nekünk, hanem neki írták a dalt

A Hálózat 2020 április 4.
Emlékeznek arra a jelenetre, amikor Johnny Fontane megjelenik Don Corleone lányának esküvőjén, és elénekel pár dalt a Keresztapában? Persze segítséget is kért az amúgy Frank Sinatráról mintázott figura. Ha volt merszünk a Postabank néhai királyát, Princz Gábor bankvezért keresztapának nevezni az előző cikkünkben, akkor miért ne mondanánk ki, hogy az ő udvari zenésze Presser Gábor volt? Presser nem csupán slágert írt Princz Postabankjának (ez volt az egész ország által ismert Ezt egy életen át kell játszani), de Princz másik bizalmi embere, Kende Péter szerint még külön zenekaruk is volt, amellyel a Postabank bulikon játszottak. A vezér basszusgitározott, Presser pedig zongorázott. A zseniális zenész amúgy bekerült abba a postabankos tanácsba is, amelybe Mester Ákos, Forró Tamás és a már említett Kende is tartozott. Erős névsor. Ők ügyeltek az elvileg konzervatív Magyar Nemzetre a kilencvenes évek közepén... Szürreális az egész, mégis igaz. A KISZ-ből érkezett, moszkovita Princz Gábornak szüksége volt az arculatfestésre. Kultúremberként tetszelgett, és ehhez megkapta a segítséget az általa támogatott, zömmel liberális értelmiségtől. A milliárdok közben eltűntek, de a zene szólt. Folytatjuk a Postabank történetét.