Pesti Srácok

A Zöldek jelöltje nyerte az osztrák elnökválasztást

A Zöldek jelöltje nyerte az osztrák elnökválasztást

A közel 700 ezer levélben leadott szavazat összeszámolása után Alexander Van der Bellen, a Zöldek által is támogatott jelölt ledolgozta 144 ezer szavazatos hátrányát, és átvette a vezetést a radikális Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) jelöltjétől, Norbert Hofertől. Az osztrák belügyminiszter pedig azóta már be is jelentette a hivatalos eredményt: Ausztria új elnöke Alexander van der Bellen - írta a diepresse.com. Hofer 49,7%-ot ért el, van der Bellen pedig 50,3%-ot.

Van der Bellen előnye már több mint 16 ezer szavazat, és már csak három körzet levélszavazatai maradtak hátra, írta a Die Presse. A hivatalos bejelentésre még várni kell, de a Die Presse mellett a Kronen Zeitung és több osztrák lap is biztosra írja, hogy Van der Bellen lesz a következő hat évben Ausztria köztársasági elnöke.

A levélben szavazók között Van der Bellen több mint 60 százalékot ért el, ezzel tudott fordítani. A Kurier szerint minden körzetben javított az eredményén a levélszavazatokkal. A levélszavazatok nélkül Hofer előnye vasárnap még 3,8 százalék volt: Hofer 1 937 863 szavazattal, 51,9 százalékkal állt, míg Van der Bellen 1 793 857 szavazatot, 48,1 százalékot ért el.

PestiSracok facebook image

A két jelölt között a különbség 144 ezer szavazat volt, viszont közel 900 ezren voltak jogosultak levélben szavazni. Ezeket a szavazatokat viszont csak hétfőn 9-től kezdték számolni. Az osztrák tévék már vasárnap este is úgy becsülték, hogy rettentő szoros lesz a vége, 50-50 százalékot vártak, de Van der Bellen néhány ezer szavazatos előnyét jósolták. A végeredmény ennek nagyjából meg is felelt. Eredetileg úgy tervezték, hogy csak délután öt és este hét között lesz végeredmény, de a levélszavazatok összeszámolása gyorsabban haladt a vártnál. A Kurier szerint a vidéki területeken inkább Hoferre szavaztak, a városok pedig Van der Bellennek kedveztek (pl. Bécsben 62-38-ra nyert). Hofer 60 százalékot ért el a férfiak, míg Van der Bellen ugyanennyit a nők között. A fiatalok többsége a Zöldek által is támogatott jelöltet, míg a 30-59 év közöttiek többsége Hofert választotta.

Az osztrák belügyminiszter bejelentette a hivatalos eredményt: Ausztria új elnöke Alexander van der Bellen - írta a diepresse.com. Hofer 49,7%-ot ért el, van der Bellen pedig 50,3%-ot.

Forrás: Index.hu

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.