Pesti Srácok

Az MSZP szerint Lázár kilépne az Unióból

null

Az MSZP szerint Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki nyilatkozatával a kormány elismerte, hogy ki akarja vezetni az országot az Európai Unióból.

Ujhelyi István, a párt alelnöke, európai parlamenti képviselője az MTI-hez eljuttatott közleményében arra reagált, hogy Lázár János a csütörtöki kormányinfón a brit népszavazással kapcsolatban azt mondta: "nem tudna jó szívvel a bennmaradás mellett szavazni, mert nem ért egyet azzal, ami Brüsszelben történik". A miniszter elmondta, hogy annak idején Magyarország belépése mellett kampányolt, de ezzel együtt azt hangsúlyozta: napjainkban az EU intézményrendszere "több bajt hoz az Európa-gondolatnak, mint megoldást" - idézte Lázár Jánost a szocialista politikus.

Ujhelyi István közleményében felidézte a Fidesz legutóbbi európai parlamenti választási programját is, amelyben egyebek között azt írták: "sokszor kerültünk abba a helyzetbe, hogy a magyar polgárok érdekeit éppen Brüsszel képviselte a magyar kormánnyal szemben (.) A csalódások ellenére a Fidesz Európa-politikájának sarkalatos tétele, hogy különbséget kell tenni az Európai Unió intézményeinek működése és a magyar kormány elmúlt években kifejtett tevékenysége között" - idézte az MSZP alelnöke, hozzátéve: "Lázár úr, nem Európa változott, csakis Önök".

PestiSracok facebook image

Az MSZP alelnöke döbbenetesnek nevezte a Miniszterelnökséget vezető miniszter unióellenes kiállását, különösen azért, mert Lázár János az, aki a Magyarországra érkező több ezer milliárd forintnyi európai támogatás kiosztását is felügyeli. Ujhelyi István szerint a magyar kormány "uniós ügyekért felelős" tagjának nyilatkozatát nem lehet magánvéleményként kezelni. Ha Lázár János nem támogatja Magyarország uniós tagságát és az ország jövőjét nem az Európai Unióban képzeli el, akkor a Miniszterelnökséget vezető miniszternek kötelessége távoznia posztjáról - szögezte le közleményében a szocialista politikus.

Forrás: MTI, Fotó: 24.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.