Pesti Srácok

Egyelőre nincs magyar áldozata az orlando-i mészárlásnak, az elkövetőnél azonban legálisan volt fegyver

Egyelőre nincs magyar áldozata az orlando-i mészárlásnak, az elkövetőnél azonban legálisan volt fegyver

Továbbra is folyik az Egyesült Államok történetének legvéresebb lövöldözésében életüket vesztettek azonosítása, azonban az eddigi információk alapján a halálos áldozatok között nincsenek magyarok - mondta Szemerkényi Réka washingtoni nagykövet. Omar Mateen, az ötven halálos áldozattal járó vérengzés elkövetőjénél legálisan volt fegyver, ugyanis a világ legnagyobb biztonsági cégénél dolgozott. Más ügyekkel kapcsolatban az FBI is kihallgatta.

A magyar diplomáciai képviselet folyamatosan kapcsolatban áll a floridai és az orlandói hatóságokkal. Ez utóbbiak azt jelezték, hogy zajlik az áldozatok azonosítása, többet nem tudnak mondani - tette hozzá. Az Orlando városának honlapján szereplő listán egyelőre továbbra is csak az eddig azonosított hét személy neve szerepel. A nagykövetség azt is jelezte, hogy Áder János köztársasági elnök részvétet nyilvánító levelét továbbították a Fehér Házba.

A múlt héten vásárolt magának fegyvert

PestiSracok facebook image

2007 óta a világ legnagyobb biztonsági cégének számító G4S-nél állt alkalmazásban Omar Mateen, az ötven halálos áldozatot követelő orlandói lövöldözés elkövetője, és a férfi hivatalból hordott magánál fegyvert - közölte helyi idő szerint vasárnap a vállalat szóvivője.

A 29 éves Mateen biztonsági őrként dolgozott, és múlt héten két fegyvert is vásárolt magának legálisan. Ezt a fegyvervásárlásokat ellenőrző országos hivatal is megerősítette. Floridában az Egyesült Államok egyik legmegengedőbb törvénye van életben: a fegyvervásárláshoz nem kell engedély, csak regisztráltatni kell az adott fegyvert. Rendőrségi források szerint a merénylőnél a mészárlás helyszínén, Orlando egyik melegbárjában egy félautomata géppisztolyt és egy kézifegyert is találtak, miután a különleges egységek tagjai agyonlőtték.

Omar Mateen afgán szülők gyermekeként New York-ban született.Apja egy korábbi afgán tisztségviselő állítása szerint többször is szerepelt egy erősen Amerika-ellenes, a tálibokkal szimpatizáló televízió beszélgetős műsorában. Az elkövető apja az NBC televízióban azt nyilatkozta, hogy a fia nem volt vallásos, és cselekedetét a homofóbia motiválhatta. Elmesélt egy történetet, miszerint Omar teljesen kikelt magából, amikor egyszer az utcán meglátott egy csókolózó meleg párt.

A merénylő természetéről ellentmondásos információk láttak napvilágot. Az orlandói mecset imámja úgy nyilatkozott a szertartásokon rendszeresen a kisfiával részt vevő férfiról, hogy csendes és békés embernek tűnt, aki nem barátkozott senkivel az imákat követően. Sitora Yusufiy, Mateen volt felesége azt mondta, a férfi érzelmileg és mentálisan instabil volt, erőszakos természetű, ugyanakkor rendőr szeretett volna lenni. Az asszony a CNN amerikai hírtelevízióban úgy nyilatkozott, a négy hónapig tartó viharos házasságból családtagjai "mentették ki".

Ron Hooker, a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) floridai regionális vezetője azt mondta, munkatársai 2013-ban és 2014-ben kihallgatták a férfit. Első alkalommal munkatársai jelentették be a rendőrségen, mert a munkahelyén radikálisnak ítélt kijelentéseket tett. Az FBI azonban nem talált arra utaló nyomot, hogy Mateennak kapcsolatai lettek volna dzsihadista terrorszervezetekkel. Egy évvel később arról faggatták, hogy ismerte-e Moner Mohammed Abusalhát, azt az amerikai öngyilkos merénylőt, aki 2014-ben egy robbanóanyagokkal megrakott teherautóval nekihajtott az egyik kormányzati épületnek Szíriában. Kiderült, hogy Mateen és Abusalha ugyan ismerte egymást, de csak futólag, és semmiféle kapcsolat nem volt köztük.

Az FBI nem tartotta megfigyelés alatt Mateent.

Forrás: MTI/MTI, Fotó: Reuters, a képen Orlando rendőrfőnöke, John Mina válaszol a sajtó kérdéseire

Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.