Pesti Srácok

Gyorsított eljárás - Két év felfüggesztettet kapott a mentősverő alkoholista

null

A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt gyorsított eljárásban bíróság elé állította azt a 35 éves férfit, aki pár nappal ezelőtt az őt ellátni próbáló mentőkre támadt – írja a főügyészség közleményében. A bíróság a vádlott bűnösségét megállapította, és ezért őt 2 év börtönbüntetésre ítélte. A szabadságvesztés végrehajtását 4 év próbaidőre felfüggesztették.

A közlemény felidézi az ügy tényállását, amely szerint június 11 –én délelőtt az elkövető egy XIII. kerületi buszmegállóban feküdt ittas állapotban. A terhelthez járókelők hívták a mentőket, akik a helyszínen megkezdték a férfi ellátását. Amikor ennek során megpróbálták őt egy kerekes széken a mentőautóhoz szállítani, a terhelt hirtelen agresszívvé vált és ököllel a mentők felé ütött, amely ütés eltalálta mindkét sértettet, és amelynek következtében az egyikük 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.

A nyomozást a Budapesti XIII. kerületi Rendőrkapitányság teljesítette, amelynek gyors munkája eredményeként a kerületi ügyészség az elkövetőt még az őrizet tartama alatt, 72 órán belül bíróság elé állította.

PestiSracok facebook image

A tárgyaláson lefolytatott bizonyítási eljárás alapján a Pesti Központi Kerületi Bíróság váddal egyezően állapította meg a vádlott bűnösségét, és ezért őt 2 év börtönbüntetésre ítélte. A bíróság a szabadságvesztés végrehajtását 4 év próbaidőre felfüggesztette. A felfüggesztés próbaidejére a bíróság egyúttal elrendelte a terhelt pártfogó felügyeletét, külön magatartási szabályként pedig stressz- és agressziókezelésen való részvételre, illetve alkoholfogyasztással kapcsolatos tájékoztatáson való részvételre kötelezte. Az ítélet jogerős.

Forrás: Fővárosi Főügyészség közleménye

Fotó: hirma.hu; a kép illusztráció

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.