Pesti Srácok

Kislányokat vásárolt és erőszakolt meg egy amerikai férfi

Kislányokat vásárolt és erőszakolt meg egy amerikai férfi

Tizenkét kislányt találtak a rendőrök helyi idő szerint szombaton egy pennsylvaniai férfi házában, az Egyesült Államokban. Egyikükről azt tudni, hogy szülei „ajándékba” adták, mert a most nemi erőszakkal megvádolt férfi megmentette őket a csődtől.

A rendőrök az egyik szomszéd bejelentésére mentek ki a házhoz, ahol az 51 éves Lee Kaplan 12 kislánnyal élt. A legfiatalabb féléves volt, a legnagyobb pedig 18. A 18 éves lány azt mondta a rendőröknek, hogy a féléves kisbabát, és egy másik, hároméves kislányt ő szülte Kaplannek. A férfit nemi erőszakkal vádolják. A nagy korkülönbség miatt ugyanis hiába egyezett bele esetleg a lány is az együttlétbe, Pennsylvaniában 15 éves kor alatt akkor is nemi erőszaknak számít. Kaplant emellett pedofíliával is vádolják. A rendőrök házkutatási engedéllyel érkeztek, majd az egész házat és a kertet kutyákkal átvizsgálták.

A helyi ügyész arról számolt be, hogy az egyik – 14 éves – lány szülei vallomást tettek, és azt mondták: az anyagi csőd szélén álltak, elveszítették volna a farmjukat és megélhetésüket, amikor Kaplan „feltűnt a semmiből”, és megmentette őket, ezért „ajándékozták” neki a lányt. Az apa elmondta: az interneten nézett utána, hogy legális-e, hogy gyermekét odaadja Kaplannak. A házaspár azt állítja, hogy a házban talált lányok közül 9 másik is az ő gyermekük, de az épületben sem születési anyakönyvi kivonatokat, sem társadalombiztosítási kártyákat nem találtak. A szülőket nemi erőszakra való összeesküvéssel és gyermekek veszélyeztetésével vádolják. Van egy 19 éves fiuk is, aki azt mondta: apja és anyja „jó szülők”. A Philadelphia Inquirer című helyi lap arról írt, hogy a szülők eredetileg az amis vallási közösséghez tartoztak, de később elhagyták azt.

PestiSracok facebook image

A rendőrség arról is tájékoztatott, hogy amikor beléptek a házba, a gyerekek „mindenfelé szaladgáltak” (volt, aki el is bújt), jól viselkedtek, de ijedtek voltak. A hatóságok szerint egyikük sem járt sosem iskolába vagy óvodába, és az sem biztos, hogy valaha látta őket orvos; ennek ellenére ránézésre egészségesek voltak, s nem volt rajtuk nyoma erőszaknak vagy bármilyen traumának. A szomszéd, akinek a bejelentésére kivonult a rendőrség, azt mondta, hogy aggódott a lányok miatt, akiket a háznál látott, és maga az épület is gyanús volt: magas fű vett körül, ablakait pedig bedeszkázták. „Minden alkalommal szomorúnak és rémültnek tűntek, amikor láttam őket. Évek óta mondogatom az uramnak, hogy itt valami nem stimmel” – nyilatkozott Jen Betz. Egy másik szomszéd arról beszélt, hogy Kaplan „furának” tűnt, és már bánja, hogy ő nem hívta a rendőröket, akár már évekkel ezelőtt.

Kaplan és az említett szülők is őrizetben vannak. A bíróság 1-1 millió dolláros óvadékot állapított meg mindegyiküknek. A gyerekek jelenleg együtt vannak. A rendőrség védőőrizetbe helyezte őket.

Forrás:

MTI

Fotó:

coed.com

Ajánljuk még

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.