Pesti Srácok

Már kétmillióan akarnak újabb népszavazást a brexitről

null

Vasárnap hajnalig már két és félmillióan csatlakoztak ahhoz a petícióhoz a brit törvényhozás honlapján, amely újabb népszavazást követel az Egyesült Királyság tagságáról az Európai Unióban.

A kezdeményezés még a csütörtöki népszavazás előtt indult, és azt követeli, hogy a kormány tartson új népszavazást, ha a részvétel alacsonyabb 75 százaléknál, és nem támogatja legalább 60 százalék a kilépés vagy a bennmaradás lehetőségét. Csütörtökön a részvétel mintegy 72 százalékos volt, és 51,9 százalék szavazott a kilépésre.

A petíció ott írták alá a legtöbben, ahol a túlnyomó többség a bennmaradásra szavazott. A parlamentnek minden olyan petícióval foglalkoznia kell, amelyet legalább százezren aláírnak.

PestiSracok facebook image

Egy pénteki felmérés szerint a választók fele úgy gondolja, hogy a népszavazást érvényesnek kell tekinteni, még akkor is, ha az EU további reformokat vállal annak érdekében, hogy a britek bent maradjanak, 39 százalék véli úgy, hogy az új feltételek ismeretében újabb népszavazást kellene tartani. A felnőtt lakosság 48 százaléka elégedett a csütörtöki népszavazás eredményével – derül ki a Sunday Mirror cmíű lap által megrendelt kutatásból.

Forrás: MTIFotó: telesurtv.net

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.