Pesti Srácok

A migrációs útvonalon jön az újabb terrorhullám

A migrációs útvonalon jön az újabb terrorhullám

Belgiumi és franciaországi merényletekre készülő dzsihadisták tartanak Európába, az Iszlám Állam nevű terrorszervezet harcosai másfél héttel ezelőtt indultak útnak Szíriából, hogy Törökországon és Görögországon keresztül a kontinensre jussanak – jelentette szerdán a La Derniere Heure című belga napilap a terrorellenes hatóságok információira hivatkozva.

Az újság állítólag megszerezte azt a levelet, amelyben az illetékes belga hatóság az azonnali terrorfenyegetettségre figyelmeztette a rendőrségi szerveket. Az üzenetben az áll, hogy a terroristák útlevél nélkül szándékoznak Európába jutni, egyik csoportjuk Belgiumba, a másik pedig Franciaországba. A belga szervek szerint az Iszlám Állam terroristáinak első számú célpontja Franciaország, azonban nem zárható ki annak a lehetősége sem, hogy egyes terrorsejtek Belgiumban is merényleteket terveznek. A La Derniere Heure szerint három lehetséges belgiumi célpontot említettek a levélben: egy nagy brüsszeli bevásárlóközpontot, egy amerikai gyorsétteremlánc egyik helyi egységét, valamint egy rendőrkapitányságot.

A fenyegetéseket elemző belga testület (OCAM), amely továbbra is hármas, azaz „súlyos” fokozaton tartja az ország terrorkészültségi szintjét, arra hívta fel a figyelmet, hogy még mindig nem sikerült nyomára akadni a március 22-i merényleteket elkövető terrorkommandó birtokában lévő fegyvereknek és robbanószereknek – írta a lap. Az OCAM szerint az is növeli a terrorfenyegetettséget, hogy Belgium július 1-jén megkezdi az Iszlám Állam szíriai állásainak bombázását.

PestiSracok facebook image

Március 22-én Brüsszelben a Zaventem nemzetközi repülőtéren és a Maelbeek metróállomáson hajtottak végre terrortámadást, 32-en meghaltak. Tavaly november 13-án Párizsban hét helyszínen követtek el merényleteket, ezekben 130 ember vesztette életét. A hatóságok szerint bizonyított kapcsolat van a párizsi és a brüsszeli merényletek kitervelői és elkövetői csoportjai között. Mindkét támadás elkövetőjeként az Iszlám Állam jelentkezett.

MTI kép: budapesttimes.hu

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.