Pesti Srácok

Nyugodt volt az orlandói tömeggyilkos

Nyugodt volt az orlandói tömeggyilkos

Omar Mateen, az orlandói tömeggyilkos, a támadás során abszolút nyugodt volt, túszokat szedett és tárgyalásokba bocsátkozott a rendőrökkel - közölte John Mina orlandói rendőrfőnök hétfőn egy újabb sajtóértekezleten, ahol a mészárlás eddig ismeretlen részleteiről számolt be. Obama elnök szerint nincs bizonyíték arra, hogy a támadást külföldről irányították volna.

"Majdnem minden kérését teljesítettük" - fogalmazott Mina, de a tárgyalások konkrétumaira nem akart kitérni. Csak annyit mondott: "bombákról és robbanóanyagokról volt szó". A rendőrökkel telefonon tárgyalt, és a rendőrökkel történt első tűzpárbaj után a szórakozóhely mosdójába vonult vissza, néhány tússzal. Amikor azonban közölte, hogy "nemsokára újabb halálos áldozatok lesznek", a rendőrség különleges egysége megrohamozta a szórakozóhelyet és véget vetett a mészárlásnak. Omar Mateent is ekkor lőtték le. A rendőrfőnök bejelentette, hogy Mateen autójában egy harmadik fegyverre is bukkantak.

A sajtótájékoztatón jelen volt Paul Wyposal, az FBI nyomozója is, aki közölte, hogy a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) jelenleg mintegy száz nyomot vizsgál. "Egyetlen lehetőséget sem hagyunk ki, minden követ megmozgatunk" - fogalmazott Wyposal.

PestiSracok facebook image

Megszólaltak a szövetségi nyomozók az NBC televízió egyik műsorában is, és arról számoltak be, hogy kiderítették: Omar Mateen 2011-ben és 2012-ben is Szaúd-Arábiában járt, de az még nem derült ki, hogy ott mit csinált. Későbbi híradások szerint a férfi zarándokúton járt a sivatagi királyságban.

Az már vasárnap kiderült - és nyilvánosságra is hozták-, hogy Omar Mateent az FBI az elmúlt években kétszer is kihallgatta, de nem tartotta felügyelet alatt. Hétfőn az FBI megerősítette: egyelőre változatlanul nincs jele annak, hogy a tömeggyilkosnak bármiféle kapcsolata lett volna terrorista szervezetekkel és csoportokkal.

Nincs bizonyíték arra, hogy a hétvégi orlandói tömegmészárlást külföldről irányították volna - jelentette ki Barack Obama amerikai elnök, miután a belbiztonságért felelős miniszterrel és a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) igazgatójával folytatott megbeszélést. Az elnök hétfőn megerősítette, amit vasárnap délutáni beszédében mondott: a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján nincsenek "egyértelmű bizonyítékok" arra, hogy az orlandói tömegmészárlás hátterében külföldi csoportok, vagy szervezetek állnának.

Obama ezzel lényegében azt a vélekedést - vagy a várható republikánus elnökjelölt, Donald Trump által egyenesen ki is mondott állítást - cáfolta, miszerint az Orlandóban történtek hátterében az Iszlám Állam nevű terrorszervezet állna. "Úgy tűnik, hogy a lövöldöző az interneten fellelhető különböző szélsőséges információs forrásokból merített ihletet" - mondta az elnök.

Egyelőre nem tudni, hogy a gyilkosságnak mi volt az indítéka. Értesülések szerint az elkövető, Omar Mateen a floridai melegbárban vasárnapira virradóra elkövetett támadás előtt hűséget fogadott az Iszlám Államnak, de édesapja szerint az esetnek nem volt köze a valláshoz. A dzsihadista szervezet közölte is, hogy egy harcosa követte el a merényletet, amerikai tisztségviselők szerint azonban ez semmit sem jelent.

A 49 halálos áldozattal járó orlandói támadásig egy 2007. április 16-i eset volt az Egyesült Államok történelmének legvéresebb tömegmészárlása: ekkor a Virginiai Műszaki Egyetemen egy diák 32 embert ölt meg.

Forrás: MTI/MTI, Fotó:

Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.