Pesti Srácok

Orbán: a jövő nagy kérdése a civilizációk együttélése

Orbán: a jövő nagy kérdése a civilizációk együttélése

A jövő nagy kérdése az lesz, hogy a történelmi civilizációk, például az iszlám és a kereszténység, hogyan tudnak egymással együtt élni - mondta Orbán Viktor miniszterelnök szerdán Kairóban, miután hivatalos látogatása alkalmával megbeszélést folytatott Abdel-Fattáh esz-Szíszi egyiptomi elnökkel.

A nagy történelmi civilizációk együttélésének kérdésében mind Magyarországnak, mind Egyiptomnak komoly mondanivalója van, ezért is fontos a két ország együttműködése - hangsúlyozta a találkozó után az elnöki palotában tett sajtónyilatkozatában a kormányfő, akit több minisztere és számos üzletember is elkísért csütörtökig tartó kairói látogatására. Elmondta, a terrorizmus elleni küzdelem fontosságában és Líbia stabilizálásában is egyetértés volt közte és az egyiptomi elnök között. Líbia ügyében úgy foglalt állást: mindent meg kell tenni azért, hogy egy egységes kormány és egy erős nemzeti hadsereg stabilizálja Líbiát, amelynek államkénti egységének fenntartására kell törekedni. Ezért Magyarország egyetért Egyiptommal: meg kell akadályozni, hogy fegyverek, terroristák és őket finanszírozó pénz jusson be Líbiába. A gazdaságról szólva Orbán Viktor úgy fogalmazott: jól láthatóan egy "új gazdasági világrend" jön létre, amelyben mindkét országnak el kell foglalnia a saját helyét. A magyar-egyiptomi gazdasági együttműködés erősítése érdekében megállapodtak a két ország kereskedelmi forgalmának duplájára növelésében, a vállalatok közötti együttműködés bővítésében. A mezőgazdasági, a vízügyi és a járműipari együttműködést kiemelt területté nyilvánították, utóbbiban már vasúti kocsik gyártásáról is megegyeztek - jelezte a kormányfő, hozzáfűzve: felajánlotta az egyiptomi elnöknek magyarországi nukleáris energetikai szakemberek közreműködését az első egyiptomi nukleáris erőmű felépítésében. Magyarországnak "nincsen imperialista múltja", vagyis nem mások rovására akar boldogulni, hanem a helyi gazdasági élet szereplőivel szeretne együttműködni, és csak olyan gazdasági tevékenységet akar folytatni Egyiptomban, amely egybeesik a helyiek érdekével - mondta a miniszterelnök. Hozzátette azt is, ma száz egyiptomi diák tanul magyar állami ösztöndíjjal Magyarországon, a budapesti kormány pedig kész növelni ezt a számot. Orbán Viktor nagyrabecsülését fejezte ki Abdel-Fattáh esz-Szíszinek azért a feladatért, amelyre vállalkozott, azaz hogy országában, amely a térségnek és Európának is kulcsfontosságú, stabilitást teremtsen meg. "Egyiptom elnökének sikere érdeke Európának, így érdeke Magyarországnak is" - mondta a miniszterelnök, aki gratulált az egyiptomi gazdasági és politikai rendszer stabilitásában az elmúlt időszakban elért előrelépésekhez. A magyar-egyiptomi kapcsolatot barátinak nevezte, mint fogalmazott, ez egy régi, kipróbált barátság. Orbán Viktor egyúttal tolmácsolta a magyar nemzet részvétét a közel két hete a Földközi-tengerbe zuhant egyiptomi repülőgép áldozatai miatt, és együttérzését fejezte ki a hozzátartozóknak. Abdel-Fattáh esz-Szíszi nyilatkozatában kiemelte, országa célja az együttműködés szélesítése Magyarországgal, ezért áttekintették a kapcsolatok fejlesztésének lehetőségeit. Elmondta, a megbeszélésen téma volt az illegális migráció is, amellyel kapcsolatban hangsúlyozta a kiváltó okok kezelésének fontosságát és az ehhez szükséges nemzetközi kooperációt. Szó volt továbbá a szíriai és a líbiai helyzetről, valamint a térség lakosságát fenyegető "első számú veszély", a szélsőségesség elleni küzdelemről - közölte az elnök. A sajtónyilatkozatok előtt Orbán Viktor és Abdel-Fattáh esz-Szíszi jelenlétében a két ország képviselői több megállapodást is kötöttek. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter tárcaközi egyetértési nyilatkozatot írt alá a magyar-egyiptomi gazdasági együttműködés megerősítéséről a nemzetközi együttműködésért felelős egyiptomi miniszterrel, Simicskó István honvédelmi miniszter és egyiptomi kollégája pedig a honvédelmi együttműködésről szóló tárcaközi szándéknyilatkozatot szignált. Létrejött emellett egy kormányközi egyezmény a légügyi együttműködésről, ezt magyar oldalról Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter jegyezte. Emellett a magyar és az egyiptomi fél - Magyarország részéről az Eximbank - aláírt egy olyan dokumentumot is, amely az egyiptomi államvasutak részére 700 vasúti kocsi gyártásával kapcsolatos finanszírozási ajánlatot tartalmaz. Megállapodás született a magyar közmédia és az Egyiptomi Rádió és Televízió Unió, az ERTU között is. Ezt magyar részről Dobos Menyhért, a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. vezérigazgatója írta alá. Az elnöki vizit után Orbán Viktor az Arab Liga székházába látogatott, ahol Nabíl al-Arabi, a pánarab szervezet főtitkára fogadta őt. Ezt követően Seríf Iszmáíl egyiptomi miniszterelnökkel folytat megbeszélést, este pedig beszédet mond az egyiptomi-magyar üzleti fórumon.

Forrás: MTI

PestiSracok facebook image

Fotó: MTI

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.