Pesti Srácok

Osztrák kancellár: Európa veszíteni fog jelentőségéből, de dominóhatás nem lesz

null

Nagy-Britannia kilépésével (Brexit) Európa veszíteni fog jelentőségéből és helyzetéből a világban - jelentette ki Christian Kern osztrák kancellár pénteken, és egyúttal kizárta annak lehetőségét, hogy népszavazás legyen Ausztriában vagy más országban egy esetleges további kilépésről.

A kancellár úgy vélte, hogy

az Európai Unióban egészen világos következtetéseket kell levonni a csütörtöki brit népszavazás eredményéből

, és el kell oszlatni az emberek félelmeit.

Egyúttal intette a politikai vezetést a visszafogottságtól, utalva arra, hogy meglátása szerint az EU-pártiak eddig "túlságosan védekező módon"

PestiSracok facebook image

viselkedtek.

Lesz, bár nem túl jelentős kihatása az osztrák gazdaságra

A hosszú távú, elsősorban gazdasági kihatásokat érezni lehet majd a kellő időben - jelentette ki a kancellár, és leszögezte: nem számol azzal, hogy az osztrák gazdaságra a Brexitnek jelentős kihatása lenne. Nagy-Britannia Ausztriának a nyolcadik legfontosabb exportpiaca. Kern szerint

az uniónak mind gazdasági, mind szociális kérdésekben reformokra van szüksége

, azonban - vélte a kormányfő -

az erről szóló párbeszédet nem elég Brüsszelben lefolytatni, hanem az európai fővárosokat is be kell vonni a folyamatba

.

Válságok, félelmek és nacionalista törekvések összessége az unió

Reinhold Mitterlehner osztrák alkancellár szerint

"szomorú nap ez Európának", hiszen egy "mély bizalmi válság" mutatkozott meg

. A gazdasági miniszteri posztot is betöltő politikus szerint

az uniót ezek után már nemcsak béke- és jóléti szövetségként kell értékelni, hanem válságok, félelmek és nacionalista törekvések összességeként is

. Európa korábban megmutatta, hogy a válságokból megerősödve tud kilépni, most is erre van szükség - jelentette ki az alkancellár, aki szerint

egy ideig nyugtalanság lesz a nemzetközi pénzpiacokon, azonban középtávon megnyugszanak a kedélyek

. Ezért a középtávú következmények meghatározására van szükség - jelentette ki Mitterlehner.

Központosított politika és tartós menekülthullám áll a britek döntésének hátterében

Az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) közleményben üdvözölte a britek döntését, amely a párt szerint

"a központosított politika és a tartós menekülthullám ellenében született". "Amennyiben az Európai Unió nem kezd hozzá azonnal átfogó és mély reformintézkedésekhez, ez az unió végét jelentheti"

- olvasható az állásfoglalásban. A pártot vezető Heinz-Christian Strache és Harald Vilimsky főtitkár közleménye arra is kitért, hogy

a változások csakis Martin Schulz európai parlamenti elnök és az Európai Bizottságot vezető Jean-Claude Juncker személye nélkül képzelhetők el

.

"Amennyiben nem lesznek uniós reformok, és olyan országok is tagfelvételt nyernek, mint például Törökország, az unióban maradásról szóló szavazás Ausztriában is politikai célkitűzéssé kell, hogy váljon"

- foglalt állást az FPÖ.

Horvát külügyminiszter: Csapás az egységre

A brit népszavazás

eredménye csapás az Európai Unió egységére nézve, amit tiszteletben kell tartani, mert

arról tanúskodik, hogy a britek nem elégedettek az unió működésével

, mondta Miro Kovac, az ügyvezető horvát külügyminiszter az N1 hírcsatornának adott interjújában. Az MTI szerint hozzátette: meg kell nézni, hogy ezek után hogyan lehetne az EU-t

"hatékonyabbá tenni és átalakítani"

, közelebb hozni az emberekhez, mert szerinte az európai intézmények túl távol állnak az egyszerű állampolgároktól. Azt gondolja, Horvátország számára nem lesz különösebb következménye a Brexitnek,

az elszakadási folyamat két éve elég lesz az alkalmazkodáshoz

. Arról is beszélt, hogy mindent megtesznek annak érdekében, hogy a Brexit ne legyen túl nagy hatással az EU bővítésére, de szerinte realistának kell lenni, mert félő, hogy a történések lassítani fognak a folyamatokon.

Forrás: MTI

Fotó: EPA/Patrick Seeger

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.