Pesti Srácok

Eddig 27 halottja van az olaszországi vonatbalesetnek

null

“Az egyik vonat szó szerint belefúródott a másikba” – nyilatkozta az olasz vasúttársaság vezetője arról Bari város közelében kedden történt frontális vonatütközésről, amelyben eddig huszonheten vesztették életüket. A sérültek száma mintegy ötven.

A pugliai régió egészségügyi intézményhálózatának egy szóvivője szerint a mentők az áldozatok számának további emelkedésétől tartanak, és még mindig azon dolgoznak, hogy kiszabadítsák a roncsok közé beszorult esetleges további utasokat.

– erősítette meg Giancarlo Conticchio, a vasúti rendőrség egyik tagja.

PestiSracok facebook image

A két négykocsis szerelvény az Andria és Corato közötti vasúti pálya egy vidéki, egyvágányos szakaszán rohant egymásba. A vasúti rendőrség szerint egyelőre nem világos, hogy a szerencsétlenséget emberi vagy műszaki hiba okozta. A nem sokkal kedd dél előtt bekövetkezett baleset az elmúlt hét év legsúlyosabb olaszországi vasúti szerencsétlensége. 2009-ben a toszkániai Viareggióban 32 ember halálát okozta két vonat összeütközése.

A keddi szerencsétlenségben érintett két vonat egyaránt a Ferrotramviaria magán vasúti társaság által üzemeltetett járaton közlekedett. A cég 21 villamos hajtású szerelvényből álló flottáját leginkább ingázó diákok és munkába járók veszik igénybe Bari repülőterének elérésére. Massimo Nittinek, a Ferrotramviaria vezérigazgatójának nyilatkozata szerint a két vonat közül az egyiknek nem lett volna szabad ott lennie az adott pályaszakaszon.

Az egyik vonat szó szerint belefúródott a másikba – mondta Nitti az egyik olasz tévének. Szavai szerint a mentésben dolgozók az észak felől érkezett szerelvényt már teljesen átvizsgálták, de a másik szerelvény roncsainak feltárásán még dolgoznak.

Forrás: MTIFotó: itv.com

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.