Pesti Srácok

Alaposan beégett a világ előtt az osztrák demokrácia

Alaposan beégett a világ előtt az osztrák demokrácia

Ausztria nevetségessé tette magát a nemzetközi politika színterén – fogalmazott az osztrák sajtó annak nyomán, hogy az alkotmánybíróság pénteken ismertette döntését, miszerint meg kell ismételni az elnökválasztás második fordulóját.

A Die Presse című osztrák konzervatív lap online kiadásában megjelent elemzés szerint egyedül az alkotmánybíróság és a jogállamiság intézménye nyert a helyzettel, azonban mindenki más veszített, különös tekintettel Ausztria nemzetközi megítélésére.

Az osztrák Szabadságpárt (FPÖ) kettős győzelmet ünnepel, hiszen a párt sikeres alkotmánybírósági beadványa által nemcsak újabb esélyt kapott jelöltjük Norbert Hofer, hanem az FPÖ megmutatta, hogy a jelenlegi szociáldemokrata-néppárti vezetésű rendszer nem működik – olvasható a Der Standard című osztrák liberális lap kommentárjában.

PestiSracok facebook image

Banánköztársaság a szomszédban

A lap online felületén megjelent másik elemzés arról szól, hogy a választási előírások átalakítására van szükség. A lap főszerkesztője Alexandra Föderl-Schmid úgy véli, hogy az alkotmánybíróság „történelmi döntésével” példát statuált a „nemtörődömség és a hanyagság ellen”. „Ausztria felsült, ezért mindennek logikus következménye, hogy nemzetközi megfigyelők érkezzenek a következő választásra” – írja a szerző.

Az Österreich című osztrák lap főszerkesztőjének véleménycikke Ausztriát „banánköztársasághoz” hasonlítja. Wolfgang Fellner által jegyzett kommentár kiemeli, hogy az adófizetők számára nemcsak drága lesz az új szavazás, hanem megismétlődik az a választási küzdelem, amely egyszer már megosztotta az országot.

Peter Filzmaier politológus szerint történelemi jelentőségű a pénteki döntés az osztrák választások és a modern demokrácia történetében egyaránt. Az osztrák közszolgálati televíziónak (ORF) nyilatkozó szakértő szerint a választási szabályokat nem szabad hanyag módon kezelni, egyúttal komolyabban kell venni a választási bizottságok tagjainak képzését is.

A kormány „kiegyenlítő szerepe”

Hans Bürger, az ORF belpolitikai szerkesztőségének vezetője szerint a jelenlegi helyzetben nem lehet optimistának lenni, csak ha a megismételt választás és az azt követő időszak problémamentesen lezajlik, akkor mondható, hogy Ausztria „kitűnően megoldotta a helyzetet”. Bürger szerint a két politikai oldal között nem lesz megnyugvás, hiszen az egyik megerősödve és igazolva érzi magát. Kifejtette: így a kormány számára még nagyobb lesz a kihívás, hogy ne a belső vitákra koncentráljon. A szakértő úgy látja, hogy a kampány hajrájában majd a kormánynak kell ellátnia azt a „kiegyenlítő szerepet”, amelyet egy regnáló államfő töltene be.

A szakértő szerint a két jelölt számára nem lesz szükség hagyományos értelemben vett intenzív választási kampányra, hiszen már a szavazók előtt ismert a portréjuk és programjuk. Úgy vélte: a május óta történt politikai események, főként az Egyesült Királyságnak az Európai Unióból elhatározott kilépése (Brexit) lehet további témája a kampányuknak.

Az államfőválasztás május 22-i második fordulójában szoros küzdelemben Alexander Van der Bellen, a Zöldek által támogatott független államfőjelölt nyert, a voksok 50,35 százalékát szerezve meg, az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) jelöltjével, Norbert Hoferrel szemben, akit a szavazásra jogosultak 49,65 százaléka támogatott. Van der Bellen alig több mint 31 ezer szavazattal előzte meg Hofert. A szavazás megismétlésére ősszel kerülhet sor.

MTI kép: profil.at

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.