Pesti Srácok

Élőlánccal küzd a kvótanépszavazás ellen a DK

Élőlánccal küzd a kvótanépszavazás ellen a DK

A Demokratikus Koalíció szeptember 2-án kampányt indít, amellyel minél több embert szeretne rávenni arra, hogy maradjon távol a kvótareferendumtól. A párt a népszavazás előtti napon, október 1-jén élőlánccal akarja körbevenni a Parlamentet. A DK szóvivője szerint a népszavazással összefüggésben körvonalazódik a baloldali összefogás.

Gréczy Zsolt, a DK szóvivője szerdán azt mondta, az Orbán-kormány ki akarja vezetni Magyarországot az Európai Unióból. Szavai szerint a Demokratikus Koalíció tisztában van azzal, hogy az október 2-ai "álnépszavazás" ennek a sorsdöntő, Magyarország számára végzetes lépésnek az előkészítése.

A politikus hozzátette, hogy ezért elsőként - már a népszavazás bejelentésének napján - a Demokratikus Koalíció közölte, távol marad a referendumtól, és erre szólít fel minden demokratát és demokratikus pártot. Úgy fogalmazott, hogy a Gyurcsány Ferenc pártelnök által megtett javaslathoz azóta az Együtt, a Párbeszéd Magyarországért, a MOMA - Modern Magyarország Mozgalom Párt, legutóbb pedig a MSZP "csatlakozott".

PestiSracok facebook image

- jelentette ki.

Hangsúlyozta, hogy a Demokratikus Koalíció emellett "Maradj otthon, maradj Európában" címmel kampányt is indít a távolmaradás mellett. A távolmaradás is szavazás, annak megerősítése, hogy Magyarország megerősíti uniós tagságát, összetartozását a szabad, demokratikus országok közösségével - indokolta kezdeményezésüket.

Forrás: MTIFotó: 24.hu

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.