Pesti Srácok

Előzetesben a gödöllői autótolvaj, aki elgázolt egy lányt

Előzetesben a gödöllői autótolvaj, aki elgázolt egy lányt

Előzetes letartóztatásba került az a férfi, aki autórablás közben egy fiatal nő halálát okozta csütörtök éjjel Gödöllőn - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság a honlapján vasárnap.

A tájékoztatás szerint 30 napra került előzetes letartóztatásba a 35 éves gödöllői Sz. Lajos. Borsos József, Sz. Lajos ügyvédje vasárnap az MTI-nek elmondta, ügyfele az eljárás során már tett részletes vallomást, amit továbbra is fenntart.

Budapest, 2016. július 31. Tárgyalásra vezetik a Budapest Környéki Törvényszékre 2016. július 31-én annak az autórablásnak a gyanúsítottját, aki a bûncselekmény elkövetése során egy fiatal nõ halálát okozta, majd elmenekült a helyszínrõl július 28-án Gödöllõn. Sz. Lajost a bíróság 30 napra elõzetes letartóztatásba helyezte. MTI Fotó: Lakatos Péter
Budapest, 2016. július 31.
Tárgyalásra vezetik a Budapest Környéki Törvényszékre 2016. július 31-én annak az autórablásnak a gyanúsítottját, aki a bûncselekmény elkövetése során egy fiatal nõ halálát okozta, majd elmenekült a helyszínrõl július 28-án Gödöllõn. Sz. Lajost a bíróság 30 napra elõzetes letartóztatásba helyezte.
MTI Fotó: Lakatos Péter
PestiSracok facebook image

Mint mondta, a továbbiakban tanúmeghallgatások, szakértői vélemények lesznek. Ennek eredményeképp megítélése szerint érdemi változás lesz a mostani gyanúsítással kapcsolatban. Hozzátette, nagy különbségek vannak a megfogalmazásban, büntetési tételekben. Mint mondta, borzasztó nagy tragédia történt, azonban fontos kérdés, hogyan ennek mozzanatai hogyan következtek be.

Budapest, 2016. július 31. Autóba ültetik a 2016. július 31-én annak az autórablásnak a gyanúsítottját, aki a bûncselekmény elkövetése során egy fiatal nõ halálát okozta, majd elmenekült a helyszínrõl július 28-án Gödöllõn. Sz. Lajost Budapest Környéki Törvényszék elõzetes letartóztatásba helyezte. MTI Fotó: Lakatos Péter
Budapest, 2016. július 31.
Autóba ültetik a 2016. július 31-én annak az autórablásnak a gyanúsítottját, aki a bûncselekmény elkövetése során egy fiatal nõ halálát okozta, majd elmenekült a helyszínrõl július 28-án Gödöllõn. Sz. Lajost Budapest Környéki Törvényszék elõzetes letartóztatásba helyezte.
MTI Fotó: Lakatos Péter

A rendőrség korábbi tájékoztatása szerint egy 24 éves gödöllői nő csütörtökön késő este állt meg az autójával a háza előtt, majd kiszállt a kocsijából, hogy a kaput kinyissa. Ekkor a férfi beült az autóba és megpróbált elhajtani a helyszínről. A sértett ezt meg akarta akadályozni, azonban az autó az út melletti árokba sodródott, maga alá temetve a sértettet. A nő olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen életét vesztette. A gyanú szerint a férfi ezt követőn kiszállt az autóból, majd elmenekült a helyszínről.

Forrás: MTI, Fotó: atv

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.