Pesti Srácok

Gyermekeiket bántalmazó szülőket vettek őrizetbe Budapesten

null
Hiába kattant a bilincs, a hatóságok is hibáztak. Fotó: police.hu

Elhanyagolta, bezárta és bántalmazta gyermekeit egy fiatal pár a fővárosban. A rendőrök az anyát és a nevelőapát őrizetbe vették és előzetes letartóztatásukat javasolták.

Egy budapesti gyermekotthon munkatársai tettek bejelentést arról, hogy egy hozzájuk érkezett testvérpár sérülései miatt bűncselekmény gyanúja merült fel - írta közleményében a BRFK.

A gyanú szerint a két gyermek anyja és nevelőapja elhanyagolta a nevelésüket, ellátásukat, a két-, illetve a három és féléves gyereket rendszeresen bezárták a lakás különböző helyiségeibe, a nevelőapa pedig több alkalommal fizikailag bántalmazta is őket.

PestiSracok facebook image

A rendőrök pénteken délelőtt fogták el a szülőket. Mindkettejüket gyanúsítottként hallgatták ki, és indítványozták előzetes letartóztatásukat.

J. Szilvia 21 éves budapesti lakos ellen kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértése miatt, míg élettársa, H. László 18 éves budapesti lakos ellen kiskorú veszélyeztetése, személyi szabadság megsértése és védekezésre vagy akaratnyilvánításra képtelen személy sérelmére elkövetett könnyű testi sértés miatt indítottak eljárást.

Forrás: hvg.hu/MTI, fotó: police.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.