brfk
A Kúria ezúttal sem engedélyezte a Pride megtartását, csak a betiltását semmisítette meg (videó)
Fontos kitétel, a Kúria ezúttal sem engedélyezte a Pride megtartását, csak a Budapesti Rendőr-főkapitányság tiltó határozatát semmisítette meg, immár másodszor. A Kúria közleménye szerint önmagában a korábbi Budapest Pride rendezvényekkel történő összehasonlításon túl az alperes (értsd: BRFK) határozata nem tartalmaz kellő indokolást arra vonatkozóan, hogy az adott rendezvény miért sérti, sértheti a gyermekek jogait, továbbá a határozat indokolása ellentmondásos és a tekintetben is hiányos, hogy maga a határozat a gyűlés céljának megjelölésén túl, nem tartalmazza a gyűlés helyszínét (útvonalát), rendezőinek létszámát, résztvevőinek várható létszámát. Felbíztathatták Steiner Kristófot, hogy jelentse fel a BRFK-t, miután az olyan fotót csatolt a Pride-tiltó határozatához, amelyen Steiner a férjével látható
A nyomozóügyészek majd eldöntik, hogy történt-e bűncselekmény, vagy szabálysértés, amikor a BRFK a Pride-ot betiltó határozatához Steiner Kristóf és férje erotikusnak értékelhető fotóját csatolták bizonyítékként. Mindez azután merülhet fel, ha Steiner Kristóf valóban megteszi a feljelentést a BRFK-ellen, amire a jelek szerint a magukat emberjogvédőnek tituláló, de valójában sorosista szervezetek bíztathatták fel a másságát boldogságban megélő közszereplőt. Kérdés, a jogvédő szervezetek és Steiner miért nem a törvények betartására koncentrálnak inkább?