Pesti Srácok

Iszonyú vérfürdő Afganisztánban

null

Felrobbantotta magát szombaton egy öngyilkos merénylő a hazara kisebbség Kabulban rendezett békés demonstrációján, a merényletben legkevesebb hatvanegyen meghaltak és kétszázheten megsebesültek – közölték helyi tisztségviselők.

Mohammad Iszmail Kavuszi, az afgán egészségügyi minisztérium szóvivője azt mondta, az áldozatokról szóló adatok a kórházak által szolgáltatott első információk, így ez a szám a későbbiekben még változhat. A szóvivő korábban arról számolt be, hogy ötvenen meghaltak vagy megsebesültek. Később kiderült, ezek az adatok a merénylet közelében fekvő egyk kórházba szállítottak számát tükrözik.

Az AFP francia hírügynökség egyik fotósa úgy nyilatkozott, több tucatnyi holttestet és „borzasztó vérfürdőt” látott maga körül, és közülük néhányat teljesen szétszaggatott a robbanás. Hozzátette, néhány feldühödött demonstráló a helyszínre érkező rendőrökre rontott, akik elkezdték lezárni a területet.

PestiSracok facebook image

Az afgán fővárosban a hazara kisebbség tagjai közül több százan vonultak utcára, hogy síkra szálljanak a kormány projektje ellen, amelynek keretében villamosvezetékeket húznának keresztül a hazarák Bamijan tartományban fekvő földjein, s ezzel gyakorlatilag tönkretennék a területet. A túlnyomórészt síita vallású hazarák – akik a 28 milliós afgán népesség nagyjából 10 százalékát teszik ki – már korábban is támadások célkeresztjében álltak, különösen a szunnita tálibok 1996 és 2001 közötti afganisztáni uralma alatt. A merénylet elkövetőjeként az Iszlám Állam jelentkezett.

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.