Pesti Srácok

Magyarázza a bizonyítványát a szcientológus székház avatásán felszólaló MSZP-s

Magyarázza a bizonyítványát a szcientológus székház avatásán felszólaló MSZP-s

Egy szegedi szocialista politikus is részt vett a szcientológusok budapesti székházának avatásán szombaton. Hekáné Szondi Ildikó beszédet is mondott a rendezvényen. Az Index megkeresésére Hekáné azt közölte, egyetemi docensként sok rendezvényen részt vett már, most oktatási témakörben szólalt fel.

olvasható a szcientológusok honlapján Hekáné Szondi Ildikó beszédéből egy részlet. A szegedi MSZP-s politikus minderről a szcientológusok budapesti székházának átadásán beszélt szombaton.

Az Index megkereste az MSZP-t - és az összes többi pártot is, hogy mi a viszonyuk a szcientológiához, ami a 2011-es egyházi törvény szerint hivatalosan nem is egyház. Szondi Ildikó válaszul egy közleményt küldött, amelyben azt írja, oktatási témakörben szólalt fel a Szcientológia Vallási Egyesület rendezvényén.

PestiSracok facebook image

- írta. Hozzátette:

Nem sokkal később az MSZP is válaszolt. Azt írták, hogy tagjaik, tisztségviselőik vallási meggyőződéséről, hitéleti tevékenységéről nem érdeklődnek, "azt azon túl, hogy különösen érzékeny adatnak minősül, mi magánügynek tekintjük".

írták, hozzátéve, hogy az MSZP nem támogatja a Szcientológiai Vallási Egyesület egyházzá nyilvánítását.

Forrás: Index

Fotó: szcientologia.org.hu

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.