Pesti Srácok

Másodfokra vitte az ügyészség az MSZP-s Hiszékeny Dezső korrupciós ügyét

null

Benyújtotta fellebbezését a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) Hiszékeny Dezső MSZP-s politikus és társa ügyében, akik a vádhatóság szerint vezető beosztású személy által elkövetett hivatali vesztegetés, illetve befolyással üzérkedés miatt vonhatók felelősségre – értesült a Magyar Idők.

A főügyészség álláspontja szerint az elsőfokú, Hiszékeny esetében felmentő ítélet megalapozatlan, így azt indítványozzák, hogy a másodfokú bíróság helyezze hatályon kívül, és utasítsa a Fővárosi Törvényszéket új eljárás lefolytatására. Az ügyészség szerint 2013 januárjában az MSZP akkori angyalföldi alpolgármestere ötmillió forintot kért Szabó Sándor közvetítésével azért, hogy egy, az önkormányzat tulajdonában lévő cukrászda bérleti jogát egy vállalkozónak adja. Hiszékeny tagadta a terhére rótt bűncselekményt, koncepciós pernek nevezte az eljárást,és nehezményezte, hogy az ügyészség egy fedett nyomozó jelentésére és egy titkos körülmények között felvett hangfelvételre alapozta a vádakat. A vád szerint a pénz átadása végül nem történt meg, ám a bűncselekmény így is befejezettnek tekinthető.

A KNYF fellebbezése alapján, másodfokon a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség járhat el vádhatóságként Hiszékeny és bűntársa ügyében. A főügyészség indítványát a Fővárosi Ítélőtábla bírálhatja el.

PestiSracok facebook image

magyaridok.hu kép: mno.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.