Pesti Srácok

Nem kell újravizsgázni a járművezetőknek a KRESZ-módosítás után

null

Szó sincs arról, hogy újra kellene vizsgáznia minden járművezetőnek, ha majd módosulnak a KRESZ-szabályok - mondta Kiss Anita, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) sajtófőnöke.

A Magyar Nemzet hétfőn arról ír, hogy lassan négy éve húzódik az átfogó KRESZ-módosítás befejezése, Kozma Péter közlekedési jogász szerint a késlekedés oka lehet, hogy 2014-ben az ORFK szóvivője azt nyilatkozta, hogy a tervek a szerint az új törvény hatálybalépésekor mindenkinek újra kellene vizsgáznia KRESZ-ből.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium sajtófőnöke hangsúlyozta: a KRESZ áttekintése régóta tart, és még akár egy-másfél év is eltelhet, mire a szabályok módosulnak.

PestiSracok facebook image

A KRESZ módosítására vonatkozó javaslatokról folyamatosan egyeztetnek az érintett minisztériumokkal, szakmai szervezetekkel - mondta Kiss Anita. Az NFM sajtófőnöke a jelenleg napirenden lévő javaslatok között említette, hogy a környezetkímélő elektromos autók elterjedését segítenék, ezek a járművek behajthatnának a buszsávba, a környezetvédelmi övezet tábla rájuk nem vonatkozna. Az autópályán és autóúton torlódás esetén mindenkinek használnia kellene az elakadásra figyelmeztető lámpajelzést, szó van a sebességhatárok emeléséről azokon az utakon, ahol minden körülmény ezt megengedi, például jó minőségű az út, kevés baleset történik, ott a személyautók és teherautók is magasabb sebességgel mehetnének, annak mértéke az egyeztetésektől is függ - ismertette Kiss Anita.

Az ORFK a délelőtt folyamán a honlapján közzétett közleményében valótlanságnak nevezte, hogy a szervezet szóvivője bármikor is erről nyilatkozott volna.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.