Pesti Srácok

Orbán: a magyar-szerb határ megvédésével lehet a legjobban védeni az osztrák határt

Orbán: a magyar-szerb határ megvédésével lehet a legjobban védeni az osztrák határt

A magyar-osztrák határ megvédésének legjobb módszere az lenne, ha a két ország közösen védené meg a magyar-szerb határt - jelentette ki Orbán Viktor. A magyar miniszterelnök Christian Kern osztrák kancellárral folytatott keddi budapesti megbeszélése után azt mondta, Magyarország mindent megtesz a következő időszakban azért, hogy a lehető legjobb szomszédja és partnere legyen Ausztriának.

Orbán Viktor az osztrák kancellárral együtt tartott sajtótájékoztatóján azt mondta, a magyar-szerb határ megvédése érdekében az első lépés megtörtént azzal, hogy Ausztria húsz embert küld a határ védelmére. Hozzátette: Magyarország azt kérte Ausztriától, hogy vizsgálja meg az együttműködés folytatásának lehetőségét, a határra kiküldött emberek számának nagyságrendekkel való növelését.

A magyar kormányfő azt mondta, a migráció kérdését tekintve a két ország különböző helyzetben van, Magyarország a nemzetközi jog "hibátlan és szó szerinti" betartásában érdekelt. Hangsúlyozta, Magyarország minden olyan migránst, aki itt lépett be először az EU-ba, azt a nemzetközi szerződéseknek megfelelően az osztrák-magyar határon visszaveszi és azonnal tovább is szállítja oda, ahonnan jött. Hozzátette: erre azért van lehetőség, mert a migránsok visszaadásáról Magyarországnak szerződése van a nyugat-balkáni országokkal. Közölte, Magyarország megértéssel fogadja az osztrák határon tett intézkedéseket. Jelezte azt is, hogy Magyarország a magyar-szerb határt "légmentesen" lezárta, az ország területén illegálisan senki sem tartózkodhat, ezt a büntető törvénykönyv nem teszi lehetővé. Ezért illegálisan Magyarországra érkezett ember nem is tud Ausztriába távozni - mutatott rá, megjegyezve: nyolcezer katona és rendőr dolgozik a határon. Ha fent tudják tartani az eddigi gyakorlatot - folytatta - , akkor Ausztriát is meg tudják védeni az illegális bevándorlóktól.

PestiSracok facebook image

Kérdésre válaszolva Orbán Viktor azzal magyarázta, hogy mégis csak távoznak Magyarországról migránsok Ausztriába, hogy az Európai Bizottság úgy döntött, a zárt menekülttáborokat fel kell oszlatni, illetve nyitottá kell tenni azokat. Ha lehetőség lenne zárt táborokban "állomásoztatni" a migránsokat a menekültügyi eljárásuk lezárultáig, akkor egyetlen ember sem menne Magyarországról Ausztriába - mutatott rá. Orbán Viktor szerint a mostani európai jog ebben a kérdésben nem segíti Magyarországot, hanem akadályozza. A magyar miniszterelnök azt mondta, a kancellárral az egész migránsügyről a legnagyobb nyíltsággal és őszinteséggel beszéltek. Közölte: "úgy tekintjük Ausztria problémáját, mint a miénket, amelynek a megoldásához minden segítséget megadunk". Egy kérdésre megerősítette álláspontját, hogy nem megoldásnak, hanem problémának tartja a migrációt.

Orbán Viktor kérdésre válaszolva közölte: Magyarországon ma is dolgoznak civil szervezetek, a kormány támogatja is őket, hogy jól végezhessék a munkájukat. Azonban problémák nem Magyarország területén vannak, és nem is a magyar-szerb határ magyar oldalán. Ott, ahol igazán szükség van a civil szervezetek segítségére, az a szerb területeken várakozók közössége, jelenleg 600-1000 ember vár arra, hogy Magyarországra beengedjék őket - mondta. Hangsúlyozta: "a magyar beengedési politika" lényege, hogy mindig csak annyi embert engednek be, akiknek az ellenőrzését le tudják folytatni. A magyar felfogás szerint "minden egyes migráns közbiztonsági és terrorkockázatot jelent", és annak megállapítása, hogy mekkora ez a kockázat, vagy hogy van-e egyáltalán, hosszú időt vesz igénybe, sok hónapos ellenőrzés kell - magyarázta.

A kormányfő együttérzését fejezte ki a keddi franciaországi terrortámadás áldozatainak és hozzátartozóiknak. "Új minőséget ért el a keresztény Európával szembeni terrorista támadásoknak az eddig ismert sorozata" - fogalmazott.

A magyar kormányfő az osztrák kancellárral folytatott megbeszélését nagyon eredményesnek értékelte, úgy látta: a két ország kapcsolatainak történelmi, gazdasági és földrajzi alapjai mellett megszilárdították azokat a politikai alapokat is, amelyek egy új fejezethez szükségesek. A miniszterelnök elmondta, Ausztria Magyarország második legfontosabb kereskedelmi partnere; háromezer osztrák cég működik Magyarországon, hetvenezer munkahelyet tartanak fent, így négytagú családdal számolva majdnem 300 ezer magyar ember kenyerét biztosítják. Közölte, egyetértettek abban, hogy kiemelt témaként kezelik a digitalizációs technológiák meghonosítását és a gazdaság modernizálását, külön hangsúlyt kapnak a vasúti együttműködések, folytatódik az új határátkelők megnyitása. Beszámolt arról is, hogy az Eximbank 500 millió forintos hitelkeretet nyitott, hogy támogassa a magyar-osztrák cégek együttműködését.

Egy Donald Trump amerikai republikánus elnökjelölt támogatását firtató kérdésre Orbán Viktor azt mondta, "a demokraták külpolitikája Európának rossz, Magyarországnak halálos. Ezzel szemben a republikánusok és Trump elnökjelölt úr által meghirdetett migrációs és külpolitika Európának jó, Magyarországnak az életet jelenti". Kifejtette: az egyik politika támogatja a migrációt, a másik ellenzi, az egyik a külpolitikában a demokráciaépítést tekinti fontosnak, a másik ellenzi. Magyarország ellenzi a demokráciaexportot és a migrációt, ez világossá teszi, mi Magyarország érdeke, anélkül, hogy be akarna avatkozni abba a kérdésbe, ki lesz az Egyesült Államok elnöke, mert ez kizárólag az amerikaiakra tartozik - szögezte le. Az osztrák kancellárt hallgatva vannak olyan felvetések osztrák részről, amit magáénak érez - jegyezte meg a Orbán Viktor arra utalva, hogy Christian Kern szerint egyetlen dolgot lehet tanulni Donald Trumptól, azt, hogy "az ember férfi létére sohase fesse be a haját".

Forrás: MTI

Fotó: MTI

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.