Pesti Srácok

Pár hét alatt lett dzsihádista a nizzai terrorista

null

Néhány nappal a nizzai terrortámadást megelőzően tervelte ki a tunéziai Mohamed Lahouaiej-Bouhlel a 84 halálos áldozatot követelő merényletet, és csupán az utóbbi néhány héten kezdett el komolyan érdeklődni a radikális iszlám iránt a korábban egyáltalán nem vallásos férfi - mondta hétfőn a párizsi főügyész.

Francois Molins azt mondta, a nyomozásnak ebben a szakaszában nincs arra utaló jel, hogy a merénylő valóban hűséget fogadott volna az Iszlám Állam nevű terrorszervezetnek, vagy kapcsolatban állt volna a csoport bármelyik tagjával.

A nyomozati anyagok szerint a 31 éves tunéziai férfi a merénylet előtti napokban egyebek mellett a terrorszervezetek által propagandaeszközként használt vallásos énekeket keresett videómegosztó portálokon. Ezen felül a nizzai merényletet megelőző két hétben folyamatosan kutatott az interneten a Koránból származó szúrák (fejezetek), valamint a június 12-én elkövetett, orlandói tömegmészárlásról szóló információk után. Számítógépén szélsőséges csoportokhoz köthető fényképeket, például az Iszlám Állam zászlóját ábrázoló fotót és az al-Kaida nemzetközi terrorcsoport meggyilkolt vezetőjéről, Oszama bin Ladenről készült felvételt is találtak.

Szemtanúk szerint az utóbbi időben Lahouaiej-Bouhlel szakállt növesztett, amit vallásossággal magyarázott. Szadok Bouhlel, a merénylő nagybátyja azt mondta, unokaöccsét az Iszlám Állam egyik algériai tagja hálózta be Nizzában, alig több mint két hete. A rokon hozzátette, mivel unokaöccsének családi problémái voltak – elhidegült feleségétől és három gyermekétől -, az algériai szélsőséges számára “könnyű préda” volt.

PestiSracok facebook image

A francia hatóságok nem erősítették meg a nagybácsi információit, csupán annyit árultak el, folyik a nyomozás. Korábban a merénylő családtagjai és ismerősei azt mondták, a férfi egyáltalán nem gyakorolta muszlim vallását. Mindenesetre Raj Persaud, a londoni Gresham College professzora és pszichiáter azt mondta, a merénylő erőszakos szélsőségesség felé fordulása tovább tarthatott, mint ahogy ezt a körülötte élők megfigyelhették.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.