Pesti Srácok

Titokban az egész jelöltállító kampányban Hillary Clintonért ügyködött a Demokrata Párt vezetősége

Titokban az egész jelöltállító kampányban Hillary Clintonért ügyködött a Demokrata Párt vezetősége

Bernie Sanders vermonti szenátor, Hillary Clinton riválisa a demokrata párti előválasztásokon a párt vezetőjének lemondását követelte vasárnap a WikiLeaks által kiszivárogtatott információk alapján. A vermonti szenátor egy nappal a demokraták elnökjelölt-állító konvenciója előtt az ABC televízió politikai vitaműsorában követelte Debbie Wasserman Schultznak, a párt országos bizottsága elnökének menesztését. A kiszivárgott levelezésből világossá vált, hogy a Demokrata Párt vezetői az elvárt semlegesség helyett az egész előválasztási kampányban azon dolgoztak, hogy Hillary Clinton nyerje az elnökjelöltségi küzdelmet.

A WikiLeaks által újonnan nyilvánosságra hozott, 20 ezer levélnyi Demokrata párti belső levelezés szerint a pártvezetés és a pártelit az előválasztási folyamat során ahelyett, hogy semleges maradt volna, mindent megtett azért, hogy akadályozza Sanders kampányát, és Clinton esélyeit erősítse. A levelezés zöme a Demokrata Párt hét vezető személyisége – főleg pénzügyi vezetők – között zajlott. Nyilvánosságra kerültek stratégiai feljegyzések Clinton ügyének előmozdítására, valamint a Sanders tábor hitelének rontására, amikor a Politico kiderítette, hogy a Demokrata Párt Adománygyűjtő Bizottsága a Clinton-stábbal közösen mosta a pénzt Clinton kampánya javára.

„Szerintem le kell mondania. Pont” – jelentette ki a vermonti szenátor az ABC televízió A Hét című műsorában Debbie Wasserman Schultzról. Mint fogalmazott: „nem sokkolja” őt mindaz, ami a Demokrata Párt WikiLeaks által nyilvánosságra hozott belső levelezéséből kiderült. „Csalódott vagyok, de hát így mennek a dolgok” – tette hozzá. Wasserman Schultz – a CNN hírtelevízió jelentése szerint – éppen a kiszivárogtatott dokumentumok és Sanders korábbi követelései miatt nem mond beszédet a demokraták hétfőn kezdődő philadelphiai konvencióján.

PestiSracok facebook image

A CNN televízió arról kérdezte a szenátort, mit szól ahhoz, hogy a pártvezetés arra is tervet készített, hogy lejárassa őt a hite és vélt ateizmusa miatt. A WikiLeaks ugyanis nyilvánosságra hozott egy belső levelezést is, amelyben Brad Marshall, a párt egyik munkatársa azt javasolta a Kentuckyban és Nyugat-Virginiában tartott előválasztások előtt, hogy kérdezzék a szenátort a hitéről, arról, valóban hisz-e Istenben vagy ateista. „Mindig kitért az elől, hogy zsidó örökségéről beszéljen, szerintem ateista, és ennek felvetése jó néhány pontnyi előnyt hozhat nekünk, a déli baptisták körében különösen” – fogalmazott belső körlevelében Brad Marshall, aki vasárnap bocsánatot is kért e leveléért.

A vermonti szenátor felháborítónak nevezte a levelet. Ugyanakkor leszögezte, a konvención nem kíván kihívást intézni Hillary Clintonhoz, mert szerinte most fontosabb Donald Trump legyőzése, mint az előválasztásokon történtek megvitatása. A szenátor dicsérő szavakkal szólt Clinton alelnökjelöltjéről, Tim Kaine virginiai politikusról, mondván, Kaine nézetei ugyan konzervatívabbak, mint az övéi, de még így is „százszor jobb, mint Donald Trump valaha is lehetne”. Tim Kaine jelölése megosztja a demokratákat: az amerikai média tudósításaiból az derül ki, hogy a szavazótábort jobban megosztja, mint a pártelitet. Kaine-t a pártelit „hűséges szolgálójának” tartják.

Reagált a WikiLeaks kiszivárogtatásaira Paul Manafort, Trump kampányfőnöke is. Manafort a Fox televízióban arról beszélt, hogy a demokraták pártelitje becsapta Bernie Sanderst és a progresszív tábor szavazóit.

MTI, observer.com

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.