Pesti Srácok

Volt rendőr alezredes molesztált kislányokat

null

Tíz év fegyházbüntetésre ítélte szerdán a bíróság azt a volt rendőr alezredest, aki a vád szerint megerőszakolt egy 13 éves lányt. Az 50 éves férfi magát bűnmegelőzési, drogprevenciós szakértőként feltüntetve előadásokon és táborokban „fiatal- illetve kiskorú lányok sérelmére követett el kiskorú veszélyeztetése, valamint nemi élet szabadsága és nemi erkölcs elleni bűncselekményeket". Az ítélet egyelőre nem jogerős.

A Kaposvári Törvényszék Katonai Tanácsa zárt tárgyalás után hozott ítéletet annak a volt rendőr alezredesnek az ügyében, aki magát bűnmegelőzési, drogprevenciós szakértőként feltüntetve előadásokon és táborokban „fiatal- illetve kiskorú lányok sérelmére követett el kiskorú veszélyeztetése, valamint nemi élet szabadsága és nemi erkölcs elleni bűncselekményeket" - írja közleményében az ügyészség. A bíróság a férfit 10 év fegyházbüntetésre ítélte, emellett végleg eltiltotta minden olyan foglalkozás gyakorlásától, illetve egyéb tevékenységtől, ahol 18. életévét be nem töltött személy nevelését, felügyeletét, gondozását, gyógykezelését végezné. Az első fokú ítélet nem jogerős, az ügy a bejelentett védelmi fellebbezés folytán a Fővárosi Ítélőtábla Katonai Tanácsa előtt folytatódik, írják.

2015 márciusában az Index számolt be arról, hogy a volt alezredest bíróság elé állították. A vád szerint megerőszakolt egy 13 éves kislányt. A Teol.hu korábbi cikke szerint a férfi bűnmegelőzési tábort szervezett, de az előadáson végül inkább mélylélektani feladatokat végeztetett a gyerekekkel, családi problémákat hozatott a gyerekekkel a felszínre, majd segítség nyújtás ürügyén megpróbált közelebb kerülni hozzájuk. A lap 2014 júliusi cikkében azt írta:

PestiSracok facebook image

Emellett a képzéseken és táborokban, az előadások közötti estéken összesen 21 kiskorú lánnyal intimebb kapcsolat kialakítására is törekedett. A cikk szerint a férfi kezdeményezésére a kislányok többségével egy szobában, alkalmanként egy matracon aludt. Két lánnyal közös megegyezéssel szexuális kapcsolatot létesített, egyikük még nem volt 18 éves. „További hat lánnyal szeméremsértő cselekményeket végzett, egyikük még nem volt 14 éves" - írta a lap. Az 50 éves K. Józsefet a rendőrök 18 éves szeretője mellől, az ágyból vitték el 2015 elején. A Blikknek akkor nyilatkozó Nóri szerint a rendőr már akkor le akart feküdni vele, amikor még csak 16 éves volt, de ő nem engedett neki, csak nagykorúsága után. A lány szerelmes lett a nála 32 évvel idősebb férfiba, odaköltözött a házába, hozzá akart menni feleségül, el is jegyezték egymást. A lány a kihallgatásán szembesült azzal, hogy a férfi más lányokat is zaklatott, és egyiküket meg is erőszakolta. K. József tagadta, hogy megkörnyékezte volna a lányokat. Apja a lapnak ugyanakkor azt mondta, hogy ő maga is furcsállta, hogy fia rendszeresen ruhát, fehérneműket vásárolt azoknak a kislányoknak, akiknek éveken át bűnmegelőzési táborokat szervezett.

Forrás: Index

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.