Pesti Srácok

Akadoznak a TTIP-egyezmény tárgyalásai

null

Sigmar Gabriel német alkancellár és egyben gazdasági minisztere éles kritikával illette az USA–EU szabadkereskedelmi tárgyalásokat. Az EU-bizottság illetékesei szerint azonban nem jutottak zsákutcába a megbeszélések.

Gyakorlatilag megrekedtek a szabadkereskedelmi és befektetési tárgyalások (TTIP) az Egyesült Államok és az Európai Unió között – jelentette ki Sigmar Gabriel német alkancellár. „A tárgyalások meghiúsultak, mivel mi, európai­ak nem akarjuk magunkat alávetni az amerikai követeléseknek. Ez akkor is így van, ha senki nem hajlandó bevallani” – fogalmazott. A TTIP-tárgyalások három éve folynak, és mindkét fél 2016-ban remélte lezárni ezeket. Gabriel rámutatott, hogy a tárgyalások eddigi tizennégy fordulója során a 27 fejezet egyikében sem sikerült megállapodásra jutni. Ignacio Garcia Bercero, az Európai Bizottság kereskedelmi igazgatóságának vezetője, az EU főtárgyalója ugyanakkor cáfolta, hogy valóban zsákutcába jutottak volna a tárgyalások. Tény viszont, hogy a felek arra sem voltak képesek, hogy tárgyalási pozícióikat a nyár végéig írásba foglalják, ahogy ígérték.

Németországban és Franciaországban széles tömegeket megmozgató kampányok zajlanak a TTIP ellen. Tavaly Berlinben egymillióan tiltakoztak, idén áprilisban pedig 35 ezren demonstráltak Hannoverben, egy nappal Barack Obama amerikai elnök látogatása előtt. Szeptember 17-én újabb felvonulás várható. Tegnap Matthias Fekl külkereskedelemért felelős francia államminiszter is kikelt a TTIP ellen, támadva az amerikai protekcionista álláspontot. „Franciaország kész abbahagyni a tárgyalásokat, ha nem érünk el haladást a fontos ügyekben” – mondta. Hasonlóképpen nyilatkozott májusban Fran­cois Hollande francia államfő is. Az EU-ban attól tartanak az emberek, hogy ha Washington szája íze szerint fogadják el a megállapodást, akkor csökken az áruk minősége, munkahelyek szűnnek meg, sérül a környezet, valamint az amerikai nagyvállalatok beperelhetik az országokat, ha úgy vélik, üzleti kár érte őket.

PestiSracok facebook image

Az Európai Bizottság szóvivője tegnap kijelentette: „a labda még játékban van” a TTIP ügyében. Margarítisz Szkínász hangsúlyozta: a kereskedelmi tárgyalások hosszú időt vesznek igénybe, azonban haladnak a megbeszéléseken. Brüsszel kész az év vége előtt megegyezésre jutni, de nem mindenáron, „az európai biztonsági, egészségügyi, társadalmi és adatvédelmi szabályok vagy a kulturális sokszínűség ugyanis nem áldozható fel a szabadkereskedelem oltárán”.

magyaridok.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.