Pesti Srácok

Az amerikai hadiipar szakít a hagyományokkal, és Clinton mögé áll be

null

Az amerikai hadiipar óriáscégei, amelyek adományaikkal hagyományosan a republikánusokat támogatják, az idén megtörték a hagyományt és többségükben a demokrata párti elnökjelölt, Hillary Clinton mögé álltak.

Hillary Clinton - a Szövetségi Választási Bizottság adatai szerint - eddig kétszer annyi adományt kapott a nagy hadiipari cégek és a Pentagon vezető munkatársaitól, mint Donald Trump. A pénzadományok többsége a két hadiipari óriás, a Lockheed Martin és a General Dynamics embereitől érkezett. Ez jelentős fordulat a 2012-es elnökválasztáshoz, sőt, a korábbi évtizedek gyakorlatához képest. 2012-ben ugyanis a hadiipar Mitt Romney republikánus elnökjelöltet támogatta, és az elmúlt évtizedekben is a mindenkori republikánus jelöltek mögött sorakozott fel.

Amióta azonban a Republikánus Párt Donald Trumpot választotta elnökjelöltjéül, nemcsak a Lockheed Martin és a General Dynamics, hanem az ország huszonöt legnagyobb hadiipari cégének munkatársai is Clintont támogatják. A Demokrata Párt elnökjelöltjének eddig 93 ezer dollárt adományoztak, míg republikánus vetélytársának kampányára 46 ezer dollár érkezett tőlük.

PestiSracok facebook image

Néhány, úgynevezett nagy név is Clintonnak nyitotta meg a bukszáját: például Edward Kangas, a United Technologies igazgatótanácsának elnöke, John Casey, a General Dynamics haditengerészeti részlegének vezetője, vagy Vivek Lall, a General Atomics egyik vezetője, vagy Pam Wickham, a Raytheon alelnöke. A Raytheon kormányzati kapcsolatokért felelős vezetője viszont Donald Trump kampányának adott pénzadományt.

Közben szerdán Joel Benenson, a Clinton-kampány főstratégája a CNN hírtelevíziónak adott - és más televíziós műsorok által is idézett - hosszas televíziós interjúban cáfolta az AP hírügynökség összeállítását, miszerint a Clinton Alapítvány nagy adományozóinak szabad bejárásuk volt a külügyminisztériumba Hillary Clinton külügyminiszteri megbízatása idején. "Ez az asszony a világ több mint tizenhétezer vezető politikusával és megszámlálhatatlanul sok más kormányzati tisztségviselővel találkozott, és most 185 találkozóját veszik górcső alá és abból vonnak le következtetéseket" - fogalmazott Benenson az AP összeállítását elemezve. A hírügynökség szerint ugyanis százötvennégy olyan személyből, aki nem állt munkakapcsolatban a kormányzattal, de Clinton külügyminiszterként fogadta őket, vagy telefonon kapcsolatban állt velük, nyolcvanöten pénzadományokat juttattak a Clinton Alapítványnak. Hasonlóképen védelmébe vette Clintont és a családi alapítványt Robby Mook, a Clinton-kampány menedzsere, aki az MSNBC televíziónak nyilatkozott.

Forrás: MTI, Fotó: commons.wikimedia.org

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.