Pesti Srácok

Betiltották a burkinit Franciaországban, a muszlimok fel vannak háborodva

null

Szerdán első ízben büntettek meg nőket – köztük fiatal anyákat és idős nagymamákat – amiért teljes testet fedő fürdőruhában, azaz burkiniben strandoltak a francia tengerparton.

A muszlim nőket először megfeddte egy francia járőr, majd arra utasította őket, hogy hagyják el a partot. Négy nő mintegy 40 eurós büntetést kapott, a többiek – összesen tízen – megúszták egy figyelmeztetéssel, amely miatt azonban bekerültek a bűnügyi nyilvántartásba.

A cannes-i polgármester múlt heti döntése, amellyel kitiltotta strandokról a burkinit, komoly felháborodást okozott a helyi muzulmán közösségben. Davis Lisnard polgármester szerint a teljes testet fedő fürdőruha provokálja a strandolókat, mert az Iszlám Állam által elkövetett merényletekre emlékezteti őket. A döntés ellenzői szerint azonban nincs semmi közös a burkiniben – amely szabadon hagyja az arcot –, és a Franciaország- és Európa-szerte terjedő dzsihadista erőszakban. Sőt, a döntés inkább iszlamofób.

PestiSracok facebook image

„A megbírságolt és figyelmeztetésben részesített tíz nő 29 és 57 év közötti, és gyermekek is voltak velük. A szemtanúk szerint burkiniben fürödtek a tengerben. Mindegyikük nagyon elszomorítónak találta, hogy a hatóságok úgy bántak velük, mint egy bűnözővel” – írta a Daily Mail című brit lap egy, a polgármesteri hivatalban dolgozó forrásra hivatkozva.

Az új jogszabály szövege úgy szól, hogy „senki nem léphet a tengerpart területére, aki fürdőruhája fazonjával nem tartja tiszteletben a jó ízlést és a szekularizmust”. A tiltást eddig két tengerparti település vette át, és több település is a közeljövőben foglalkozik a kérdéssel.

A burkini betiltása összecsapásokba torkollt Korzikán, amikor egy férfi lefényképezett egy muszlim nőt, amint a teljes testet fedő ruhában fürdőzik, a tiltás bevezetése után. A nő társaságában levő észak-afrikai migránsok szigonnyal támadtak a fotót készítő férfire, akinek helyiek érkeztek a segítségére. Az esetből verekedés lett, és a rendőrségnek kellett közbelépnie. A burkini betiltása mellett kiállt a szocialista Manuel Valls miniszterelnök is, aki szerint a ruhadarab viselése nem egyeztethető össze a Francia Köztársaság értékeivel.

888.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.