Pesti Srácok

Bush-kormányzat tag, mégis Clintonra szavaz majd

Bush-kormányzat tag, mégis Clintonra szavaz majd

A Bush-kormányzat egyik tagja, Paul Wolfowitz volt védelmi miniszterhelyettes - "veszélyesnek" minősítve Donald Trumpot -, nyilatkozatában jelezte: lehet, hogy Hillary Clintonra szavaz majd.

Wolfowitz, akit a neokonzervatívok egyik vezéralakjaként tartanak számon, a német Der Spiegel című hetilapnak nyilatkozott, de álláspontját széles körben idézik az amerikai médiumok, köztük például a CNN hírtelevízió is. Wolfowitz, aki republikánus politikus, így fogalmaz:

Az interjúban Wolfowitz többször is aggodalmát hangoztatta a republikánus elnökjelölttel, Donald Trumppal kapcsolatban. Kifejtette: egyetért azzal az ötven biztonságpolitikai szakemberrel, aki nemrégiben nyílt levélben állította, hogy Trump "veszélyes". "Azt mondja, hogy csodálja Putyint, hogy Szaddám Huszein legyilkolta a terroristákat, hogy a kínaiak mély benyomást tesznek rá, mert keményen léptek fel a Tienanmen téren. Ez nagyon zavarba ejtő" - fogalmazott Trumpról Wolfowitz, aki "elfogadhatatlannak" nevezte Trumpot. Wolfowitz ugyanakkor az Obama-elnökség folytatásának is minősítette az esetleges Trump-elnökséget, szerinte ugyanis Obama "hátralépett" a külpolitikában, és Trump ezt a külpolitikai vonalat még túlzásba is vinné. Trump "Obama a négyzeten" - vélekedett a volt védelmi miniszter-helyettes. Paul Wolfowitz a neokonzervatívok egyik legprominensebb figurája, az agresszív intervenciós politika mindenkori híve. Őt tartják a 2003-as iraki invázió eltervezőjének, s ő volt az első a Bush-kormányzat tagjai közül, aki nyomást gyakorolt George W. Bushra, hogy döntse meg a Szaddám-rendszert. Ezzel a szándékával már a 2001. szeptember 11-i terrormerényletek után négy nappal előhozakodott. Ezzel szemben Donald Trump az elnökválasztási kampány során végig hevesen bírálta az iraki háborút, a Bush-kormány idején megkezdett és az akkor még szenátor Hillary Clinton által is támogatott közel-keleti politikát, és általában a be nem avatkozás politikájának a híve.

PestiSracok facebook image

PS/MTI, Fotó: commondreams.com

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.