Pesti Srácok

Csúcsokat dönt a foglalkoztatás

null

A munkanélküliségi és a foglalkoztatási ráta is rekordot döntött, és az aktivitási ráta is emelkedett május-júliusban – emelték ki az MTI-nek nyilatkozó elemzők a KSH keddi adatismertetése után.

A KSH jelentése szerint egy év alatt 78 ezerrel csökkent a munkanélküliek száma, így a munkanélküliség 5 százalékra mérséklődött idén május-júliusban. A foglalkoztatottak száma velük, valamint a gazdaságilag aktív lakosság 70 ezres létszámnövekedésével 148 ezerrel nőtt, és elérte a 4 millió 372 ezret. A 15-64 év közöttiek 70,4 százaléka gazdaságilag aktív az országban, ami már megközelíti a 72,5 százalékos európai uniós átlagot.

Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője rámutatott: Magyarországon még soha nem volt ilyen alacsony, 230 ezernél is kevesebb a munkanélküliek száma. Mostanra több közfoglalkoztatott van az országban (mintegy 235 ezer), mint munkanélküli. Az elemző hangsúlyozta, hogy a gazdaságban folyamatos munkaerőhiány miatt a munkaerő kereslet-kínálat alakulását már a kormánynak kell majd valamilyen eszközzel befolyásolnia, és talán érdemes lenne a közfoglalkoztatást is újragondolni, esetleg átalakítani. Úgy véli, a munkanélküliségi ráta a következő hónapokban akár 4,5-4,7 százalékra is lecsökkenhet, de csak akkor, ha a jelenlegi tendenciák folytatódnak és a vállalatoknak sikerül bevonni a kívánt munkaerőt.

PestiSracok facebook image

A munkanélküliség további csökkenését és gazdasági növekedést várnak

Ürmössy Gergely, az Erste Bank makrogazdasági elemzője hangsúlyozta, a foglalkoztatási ráta emelkedése egyebek mellett a nyári idénymunkáknak is köszönhető, ezért nyár végére, ősz elejére akár 5 százalék alá is eshet. A szakértő becslése szerint az éves munkanélküliségi ráta 5,4 százalék lehet, jövőre folytatódhat a csökkenő tendencia és átlagosan 5 százalékosra mérséklődhet.

Suppan Gergely, a Takarékbank Zrt. elemzője a foglalkoztatás dinamikus bővülését látva további gazdasági növekedésre számít, a foglalkoztatás és a reálbérek kiemelkedő növekedése nyomán pedig a fogyasztás és a lakossági beruházások további gyorsulását várja. Ő úgy számol, jövő év közepére már 4 százalék közelébe süllyedhet a munkanélküliség.

Jobbágy Sándor, a CIB Bank Zrt. elemzője szerint a tartósan munkanélküliek, akik több mint 1 éve álláskeresők nem azért nem tudtak elhelyezkedni, mert a cégek és a vállalakozások nem kínáltak munkát, hanem azért, mert a munkakeresők képzettségét és földrajzi elhelyezkedését tekintve eltérés van a munkaerő kereslet és kínálat között.

MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.