Pesti Srácok

Egyre kellemetlenebb volt a Demokrata Pártnak az agyonlőtt munkatársuk

Egyre kellemetlenebb volt a Demokrata Pártnak az agyonlőtt munkatársuk

Egyes washingtoni vélemények szerint a Demokrata Párt kiszivárgott belső levelezése okozta botránynak köze van a párt fiatal informatikusának múlt havi meggyilkolásához. Seth Rich szivárogtatta ki ugyanis a leveleket a WikiLeaks-nek, és további információkkal akarta felkeresni a szövetségi nyomozókat, amikor agyonlőtték.

A 27 éves Seth Rich-et otthonához közel egy washingtoni külvárosban, július 10-én, hajnali 4 órakor végezték ki két, hátulról leadott fejlövéssel. A gyilkosságról azt valószínűsítették, hogy rablási kísérlet volt, azonban a holttest mellett otthagyták az áldozat pénztárcáját, óráját és telefonját is. A tettes egyelőre ismeretlen. Két héttel ezután a WikiLeaks nyilvánosságra hozta a Demokrata Párt belső levelezését, amiből kiderült, hogy a pártvezetés mindvégig Bernie Sanders ellehetetlenítésén és Hillary Clinton helyzetbe hozásán munkálkodott az elnökjelölt-állítási küzdelemben. A botrány következtében le kellett mondania Debbie Wasserman Schultz pártelnöknek.

Az összeesküvés-elméletet az tüzelte fel, hogy a WikiLeaks ezen a héten húszezer dolláros díjat ajánlott fel a nyomravezetőnek Seth Rich meggyilkolása ügyében. Julian Assange, a WikiLeaks alapítója akkor sem megerősíteni, sem cáfolni nem volt hajlandó, hogy Richtől kapták-e az emaileket. Arra hivatkozott, hogy a forrásaik nehezen jutnak az anyagokhoz, és nagy a tét. „Meg kell értenünk, mekkora a tét az Egyesült Államokban, és a forrásaink mekkora kockázatot vállalnak” – mondta, hozzátéve, hogy a WikiLeaks különös odafigyeléssel kezeli a forrásait érintő fenyegetéseket.

PestiSracok facebook image

Seth Rich apja különösnek nevezte a fia halála körül felbukkant elméleteket, és „játszmázással” vádolta meg a WikiLeaks-et. Egy washingtoni rendőrségi szóvivő szerint nincs információjuk arról, hogy a gyilkosságnak köze lenne más ügyben folyó nyomozáshoz. Clinton kampánycsapata azt sugallja, hogy Oroszország áll a Demokrata Párt elleni hackertámadás és a levelek kiszivárogtatása mögött.

Időközben kiderült, hogy Seth Rich éppen útban volt az FBI felé, ahol „egy folyamatban lévő bírósági ügyről akart beszélni, amelynek részese lehetett a Clinton-család is”. Julian Assange szerdán egy holland tévéadásban kijelentette, hogy Seth Rich a Wikileaks informátora volt és a leleplező portál tőle kapta a Demokrata Párt Nemzeti Konvenciójának e-mailjeit is.

forrás: telegraph.co.uk, magyaridok.hu

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.