Pesti Srácok

Egyre kevesebb autót lopnak el

Egyre kevesebb autót lopnak el

Évek óta egyre kevesebb autót lopnak el Magyarországon, a lopások 90 százaléka a fővárosban történik – írta a Magyar Nemzet pénteki számában.

Idén első félévben 835 személyautó körözését rendelték el, tavaly egész évben még 2414 körözést adott ki a rendőrség. Az elmúlt két évtizedben nem volt ilyen alacsony ez az adat – közölte az ORFK a Vezess.hu adatkérése nyomán. Országszerte 2007-ben még 7584 autót loptak el, 2012-ben ez a szám már 6920 volt és azóta is folyamatosan csökken. Az autólopások 90 százalékát a fővárosban követik el, azon belül is a népes XI., illetve XIV. kerület áll a statisztikák élén.

A Nemzetközi Autóvadász Közhasznú Egyesület elnöke, Vezda László a lapnak elmondta: az autólopások csökkenéséhez hozzájárultak a rendőrségi akciók. A Készenléti Rendőrségnél 2014-től önálló egység, a kiemelt felderítő főosztály vagyonvédelmi osztálya nyomoz az ilyen ügyekben. Az autótolvajok egy része rács mögé került, más része pedig inkább „szakmát” váltott.

PestiSracok facebook image

MTI

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.