Pesti Srácok

Előzetesben a rendőrök elől menekülő taxis

null

A Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra elrendelte annak a férfinak az előzetes letartóztatását, aki kedden Budapesten az általa vezetett taxival menekült az őt igazoltatni próbáló rendőrök elől – közölte a Fővárosi Törvényszék.

A férfi kedden a hatóságok elől a belvárostól a budai rakpartig menekült, ezalatt a közlekedési szabályokat több alkalommal megszegte és közvetlenül veszélyeztette más gépjárművezetők testi épségét. Amikor a rendőrök végül igazoltatták, ruházatában és a gépkocsi utasterében kábítószergyanús anyagot találtak.

A törvényszék közölte, az előzetes letartóztatást azért rendelték el, mert fennáll a szökés vagy elrejtőzés, valamint a bűnismétlés veszélye, a gyanúsított ugyanis többszörösen visszaeső, cselekményét több más folyamatban lévő büntetőeljárás, illetve felfüggesztett szabadságvesztés hatálya alatt követte el. Valószínűsíthető az is, hogy kényszerintézkedés hiányában a gyanúsított megszökne, ismeretlen helyre távozna, így jelenléte az eljárási cselekményeknél csak a legszigorúbb kényszerintézkedés elrendelésével biztosítható – tették hozzá.

PestiSracok facebook image

A bíróság indokolásában hangsúlyozta, hogy a cselekmény tárgyi súlya önmagában nem kiemelkedő, de veszélye a társadalomra jelentős, így amennyiben megállapítják a férfi bűnösségét, hosszabb büntetés kiszabása várható.

MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.