taxis
Döbbenetes ítélet! Szabadlábon Halgas Tibor drogos gyilkosa, a kokainozó taxis két évvel megúszhatja (videó)
Döbbenetes ítélet született a napokban a Budapesti XVIII.–XIX. Kerületi Bíróságon! Mindössze két évre ítélték Halgas Tibor labdarúgóedző drogos gyilkosát, H. Szilvesztert. A taxis 2020-ban bekokainozva nekivágódott autójával az edző Mazdájának. Halgas Tibor azonnal meghalt. A taxis az eljárás során egyszer meg is szökött, ám ennek ellenére most azonnal szabadlábra helyezték. A megdöbbentően enyhe ítéletet annak köszönheti, hogy Zacher Gábor toxikológus szakértői véleménye szerint bár az ütközéskor még ott volt nyomokban a kokain a szervezetében, ám az már nem befolyásolta a vezetési képességét.Embercsempész taxis ellen emeltek vádat Kecskeméten
Vádat emelt a Kecskeméti Járási Ügyészség egy szegedi taxis ellen, aki két hét alatt három fuvarral 12 határsértőt szállított a szerb–magyar határtól Budapest felé – közölte a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség helyettes sajtószóvivője szerdán az MTI-vel.Megpofozták a balesetet okozó sofőrt egy budapesti taxi utasai, majd leléptek a helyszínről fizetés nélkül
Egészen elképesztő módon viselkedtek egy budapesti taxis utasai, miután pénteken közlekedési balesetet szenvedtek a Thököly úton. Bár az őket szállító sofőr vétlen volt, először megfenyegették, majd átsétáltak a balesetet okozó autóshoz, akivel szóváltásba keveredtek, lekevertek neki egy pofont, végül pedig úgy hagyták el a helyszínt, hogy a viteldíjat egyáltalán nem fizették ki – az esetről a budapestkornyeke.hu számolt be.Vádat emeltek a Fradi volt focistájának halálát okozó taxisofőr ellen
2020. február 4-én az esti órákban két autó ütközött össze Budapest XIX. kerületében, a Ferihegyi repülőtérre vezető úton. Az ütközés következtében az egyik kocsi felborult, egy férfi pedig a helyszínen életét vesztette. Később kiderült, hogy a baleset halálos áldozata egy magyar futballista, Halgas Tibor volt, aki korábban a Ferencváros, a Pápa, a Diósgyőr, a Soroksár, a BKV Előre, a Cegléd, a Kazincbarcika és az RKSK csapatában is játszott.Fellebbezett az Omega tagjait hét éve megtámadó taxis
Fellebbezett a rá kiszabott egy év végrehajtandó szabadságvesztése ellen az a taxis, aki még 2014-ben bántalmazta egy ismert magyar rockegyüttes, az Omega két tagját, Debreczeni Ferencet és Benkő Lászlót. A Fővárosi Törvényszék megismételt elsőfokú eljárásában 2020 decemberében kétrendbeli súlyos testi sértés bűntettének kísérlete miatt egy év végrehajtandó szabadságvesztésre ítélte a korábban már erőszakos bűncselekmény miatt büntetett előéletű középkorú taxist.Késsel fenyegettek meg egy taxisofőrt Budapesten
Munka közben támadtak rá egy késsel a gyanútlan taxisofőrre Budapesten. A kapucnis, maszkos, napszemüveges rabló pénzt és mobiltelefont akart szerezni. Pécsi Gábor több éve taxizik, és bár elmondása szerint volt már arra példa, hogy egy-egy utas nem akart fizetni, a mostanihoz hasonló incidenst még sosem kellett átélnie.Törvénymódosítás: büntetett előéletűek nem vezethetnek taxit
Tizenhárom közlekedési törvényt módosított pénteki döntésével az Országgyűlés. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) által kezdeményezett változtatások egyebek mellett lehetővé teszik a büntetett előéletű taxisok kiszűrését a piac tisztítása, az utasok védelme érdekében.Ajánljuk még