Pesti Srácok

Fellebbezett az Omega tagjait hét éve megtámadó taxis

null

Fellebbezett a rá kiszabott egy év végrehajtandó szabadságvesztése ellen az a taxis, aki még 2014-ben bántalmazta egy ismert magyar rockegyüttes, az Omega két tagját, Debreczeni Ferencet és Benkő Lászlót. A Fővárosi Törvényszék megismételt elsőfokú eljárásában 2020 decemberében kétrendbeli súlyos testi sértés bűntettének kísérlete miatt egy év végrehajtandó szabadságvesztésre ítélte a korábban már erőszakos bűncselekmény miatt büntetett előéletű középkorú taxist.

A főügyész nem nevezte meg sem az együttest, sem a zenészeket, ugyanakkor az MTI a történtekkor arról számolt be, hogy a taxis az Omega együttes két tagjára, Debreczeni Ferencre és Benkő Lászlóra támadt rá; olyan súlyosan bántalmazta őket, hogy kórházi ellátásra szorultak. A fellebbviteli főügyész emlékeztetett: a taxis 2014. július 20-án hajnalban rendelésre megjelent egy XI. kerületi címen, ahol a két zenész várakozott. Itt a taxis szóváltásba keveredett a szolgáltatást korábban megrendelő zenészekkel, akik kifogásolták a taxis késedelmes megérkezését, kijelentve, hogy a szolgáltatást már nem kívánják igénybe venni. A szóváltás során a vádlott kiszállt a járművéből és az együttes tagjait a fejükön ökölcsapásokkal bántalmazta, amelytől azok törést nem eredményező sérüléseket szenvedtek. A további bántalmazást megakadályozni kívánó tanút a taxis ugyancsak ellökte – írta Medveczky Gábor.

A Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség a napokban előterjesztett másodfokú indítványával kezdeményezte a Fővárosi Ítélőtáblánál – a felmentésre, illetve a büntetés enyhítésére irányuló vádlotti és védői fellebbezés kapcsán – az elsőfokú ítélet helyben hagyását.

Forrás: MTI; Fotó: képernyőfelvétel

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.