Pesti Srácok

Inkább Varga, mint Lázár

Inkább Varga, mint Lázár

Az Jobbikhoz közeli Iránytű Intézet 2016. augusztusi közvélemény-kutatása során Lázár János és Varga Mihály esetleges jövőbeni szerepére is rákérdezett, illetve egy Orbán Viktor nélküli Fidesz támogatottságára. A megkérdezettek Varga Mihály miniszterelnöki jelöltségét inkább támogatnák, mint Lázár Jánosét egy „jövő vasárnapi” választáson.

A kettős kabinetrendszer bevezetése nyomán számos találgatás jelent meg a sajtóban Lázár János és Varga Mihály esetleges jövőbeli szerepéről - írja az atv.hu. A Jobbikhoz köthető Iránytű Intézet felmérése szerint egy „jövő vasárnapi” országgyűlési választáson a Fidesz szavazóinak egyharmada (34%) tartaná inkább jónak Varga Mihály miniszterelnöki jelölését, míg 37százalékuk nyilatkozott úgy, hogy egy ilyen fejlemény „nem változtatna a kormányhoz való viszonyán”, ez együttesen 71 százalék. A kormánypárti szavazók 12 százaléka mondta, hogy „inkább rossznak tartaná”.

Ugyanerre a kérdésre Lázár János vonatkozásában a Fidesz-KDNP szavazóinak 27 százaléka válaszolta, hogy inkább jónak tartaná a kancelláriaminiszter kormányfői jelölését míg 38 százalékuk nyilatkozott úgy, hogy ez érdemben nem változtatna a kormányhoz való viszonyán, ez együttesen 65 százalék. Emellett a kormánypárti szavazóknak közel egyötöde (19%) tartaná inkább rossznak Lázár jelölését (ez 7 százalékponttal magasabb, mint Varga Mihály esetében).

A kutatás szerint a Fidesz szavazóinak csupán 8 százaléka vélekedik úgy, hogy nem támogatná a Fideszt, ha a párt nem Orbán Viktor vezetésével indulna a választáson. A Fidesz szavazóinak több mint háromnegyede (77%) saját bevallása szerint ebben az esetben is a nagyobbik kormánypártot támogatná.

PestiSracok facebook image

Teljes cikk itt olvasható.

Forrás: atv.huFotó: origo.hu

Ajánljuk még

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.