Pesti Srácok

Iskolákat foglalnának a civilek

Iskolákat foglalnának a civilek

Radikális lépésekre is kész lehet a Hívatlanul Hálózat a tanévkezdés megakadályozására – tudta meg a MagyarIdők.hu. A pedagógus-tüntetéseken aktívan résztvevő civilek még az iskolák elfoglalásától sem riadnának vissza egy jegyzőkönyv szerint.

A MagyarIdők.hu birtokába került jegyzőkönyv szerint a Hívatlanul Hálózat tagjai a tanárokat és civileket is bevonva az iskolafoglalástól sem riadnának vissza. A megbeszélésen a kormányellenes tüntetéseken is aktívan résztvevő Mistetics Bálint arról beszélt, „ki van próbálva, mennyi politikai költséget okoz, ha fiatal aktivistákat visz el a rendőrség. De nincs kipróbálva, ha franciatanárokat, magyartanárokat, akkor az mit okoz”. Hozzátette, – mondta Misetics Bálint, aki a kormányellenes tüntetések egyik résztvevőjeként vált ismertté. Mint kifejtette, konfrontációra van szükség, mivel ha pedagógusokat visznek el a rendőrök, az eddig bizonytalankodóknak is állást kellene foglalniuk. Gyetvai Viktor, a Fügetlen Diákparlament képviselője ugyanitt arról beszélt, egy-két iskolában már van kipróbált előadásuk, szívesen bemutatnák máshol is, ehhez kérnék segítséget középiskolai tanároktól.

A portál arról is ír, hogy a Hívatlanul Hálózat felszólalói, csatlakozva a Tanítanék Mozgalomhoz hangsúlyozottan ragaszkodtak a szakpolitikai keretekhez. Ehhez képest az ülésen több, Soros György által támogatott civil szervezethez köthető személy vett részt. Misetics Bálint a Város Mindenkié nevű, az Open Society-hálózathoz kapcsolódó szervezet képviselője volt, Sebály Bernadett pedig, aki a Civil Kollégium Alapítvány képviseletében volt jelen, korábban az Amnesty Internatio­nal kampánykoordinátoraként tevékenykedett.

A Magyar Idők megkérdezte Gyetvai Viktort, mennyire kell komolyan venni a korábbi ülésen elhangzottakat. Gyetvai válaszában azt mondta, egyelőre nincs szükség a bojkottra, esélyt kell adni, hogy a nyáron hozott döntések beérjenek.

PestiSracok facebook image

Teljes cikk itt olvasható.

Forrás: magyaridok.huFotó: munkajog.hu; a kép illusztráció

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.