Pesti Srácok

Lázár: "Ha kell, megvédjük Európát saját magától"

Lázár: "Ha kell, megvédjük Európát saját magától"

Magyarország soha nem mondott le szuverenitásáról, a keresztény, független állam Szent István öröksége - jelentette ki Lázár János a hódmezővásárhelyi önkormányzat Szent István-napi ünnepségén szombaton.

Az Európai Unió nem egy több száz éves politikai szövetség, hanem egy tesztüzemmódban működő kezdeményezés - mondta a miniszterelnökséget vezető miniszter, majd hozzátette: "Brüsszel ma nagyobb határsértő, mint a bevándorlók", hiszen a "zéró legitimitású, senki által meg nem választott" európai vezetők kényük-kedvük szerint próbálják alakítani a tagsági szerződést, pedig szuverenitásáról egyetlen tagállam sem mondott le.

Az EU-t "építési területnek" nevező tárcavezető hangsúlyozta: Magyarország 2010-ig passzív, némán bólogató résztvevője volt az uniónak, 2010 óta azonban aktív szereplője az együttműködésnek.

PestiSracok facebook image

"Magyarország visszatért, (...) "nincs okunk csöndben maradni, berezelni a szankciókkal való fenyegetéstől vagy a kiátkozás lehetőségétől" - fogalmazott a miniszter. Lázár János elmondta: az EU-t ma belső pénzügyi válságok, Nagy-Britannia kilépése és a bevándorlási krízis is sújtja. A kötelező betelepítési kvóta szerinte szőnyeg alá seperné a fő problémát, azt, hogy Európa nemzetközi tekintélye drámaian meggyengült, és ellenőrizetlen embermilliók kopogtatnak a határain. A miniszter szerint a magyar szuverenitás megőrzése az európai közösség megerősítését is szolgálja.

"Ha kell, megvédjük Európát saját magától" - jelentette ki, hozzátéve, hogy Magyarország a Brüsszellel elégedetlen európai polgárokat sem hagyja magukra. Nem az EU eszméjével, hanem a gyakorlatával van baj - húzta alá a tárcavezető.

Forrás: MTI, fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Jól ismert figura az alvilágban a választási irodánál parádézó egyik nehézfiú

Magyar ugar 2016 február 24.
A Nemzeti Választási Irodánál kedden balhézó és a szocialista Nyakó István népszavazási kezdeményezését megakadályozó nehézfiúk közül egyikük, Krakovszky Tibor kiváló kapcsolatokat ápolt a hírhedt Koszi-klán bűnbandával – értesült a PestiSrácok.hu. „Tibike” információink szerint korábban a diósdi kettős gyilkosságban is érintett banda egyik tagja mellett testőri feladatokat látott el, ráadásul - a közösségi portálon korábban még megtalálható - egyik fotóján együtt is pózolt a bűnszervezet tagjával.