Pesti Srácok

Magyarországon is tisztogatna Erdogan

Magyarországon is tisztogatna Erdogan

Törökország budapesti nagykövete, Sakir Fakılı arra kérte a magyar hatóságokat, hogy "intézkedjenek" két budapesti alapítványi iskola ügyében, amelyek az Amerikában élő hitszónokhoz, Fethullah Gülenhez köthetők - írja a törökországi eseményekkel foglalkozó magyar nyelvű honlap, a Türkinfo.hu.

A cikk utal arra, hogy a török kormány szerint Fethullah Gülen hívei állnak a július 15-i puccskísérlet mögött. A Fethullah Gülen-mozgalom nemcsak Törökországban rendelkezett több ezer alapítványi iskolával, hanem külföldön is, a világ 170 országában közel 3 ezer oktatási intézményt alapított.

A BBC - a Türkinfo.hu szerint - azt írta, hogy a török kormány a világ több országát kérte hivatalosan, hogy vonják vissza az országukban működő Gülen-iskolák működései engedélyét. Azerbajdzsán, Szomália és Jordánia teljesítette a török kérést, Kirgizisztán, Indonézia és Kenya pedig elutasította. A török nagykövet Sakir Fakılı a török Anadolu Hírügynökségnek adott interjúban azt mondta, hogy garantálta a magyar hatóságoknak, hogy gondoskodnak más török iskolák létrehozásáról szükség esetén a török oktatási minisztérium közreműködésével.

PestiSracok facebook image

Az Index.hu megkereste a Külgazdasági és Külügyminisztériumot (KKM), az oktatási területet felügyelő Emmit és a budapesti török követséget is. Egyelőre csak a KKM válaszolt, azt írták, a téma nem hozzájuk tartozik.

Forrás: napi.hu/Index.hu, fotó: cnn.com

Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról
Ajánljuk még

Rejtélyes cég tűnt fel Szombathelyen és sorra kapja a megbízásokat a várostól: végrehajtások sora és a szakmai tapasztalat hiánya sem akadály

Exkluzív 2022 szeptember 11.
Kisebb botrányt váltott ki a minap Szombathelyen, hogy a Savaria Karnevált, amely mellesleg Közép-Európa legnagyobb történelmi rendezvénye, nem a korábbi, már sokszor bizonyított cég biztosította. Az új megbízott vállalkozó biztonsági őrei - akiket alvállalkozóként vontak be - botrányosan viselkedtek a látogatókkal. A megyei napilap számolt be róla, hogy az őrök obszcén kifejezésekkel illették az embereket, nyomdafestéket nem tűrő trágárkodással ürítették ki éjjel 1 órakor a borok utcáját. A Savaria Történelmi Karnevált mostanáig rendszeresen biztosító Marcus Security szombathelyi partnere szerint politikai indíttatás és bosszú áll a váltás hátterében és nem mellesleg más munkákat is elvettek tőlük, úgy hogy szakmai eredményeik magukért beszélnek. Még ennél is izgalmasabb, hogy kik kapták a Marcus Security helyett a munkát. A három 30-as éveiben járó fiatal, akik érdekeltségébe a város által nem is csak a Savaria Karneválra leszerződtetett cég mögött egészen elképesztő cégháló bontakozik ki, már becsődölt cégekkel, végrehajtások sorával. És feltűnik a színen egy korábbi baloldali országgyűlési képviselő-jelölt is.