Pesti Srácok

Már az osztrák belügyminiszter is bezárná a szárnyas kaput

Már az osztrák belügyminiszter is bezárná a szárnyas kaput

Az illegális gazdasági bevándorlók büntetőjogi felelősségre vonását szorgalmazta Wolfgang Sobotka osztrák belügyminiszter egy szerdai lapinterjúban, és egyúttal kiállt amellett, hogy aki a háború és az üldöztetés elől menekül, a genfi egyezmény értelmében védelmet talál Ausztriában.

A tárcavezető sürgette a személyek nyilvántartásba vételének szigorítását is. „Érthetetlen, hogy a menekülteknek mindenük, még mobiltelefonjuk is van, azonban útlevéllel és más dokumentumokkal nem rendelkeznek” – mondta Sobotka a Kurier című osztrák lap szerdai számában megjelent interjúban. Úgy vélekedett, a tavalyi események egyértelműen rávilágítottak arra, hogy az osztrák jogrendszert a történtekhez kell igazítani. Tervei szerint szeptemberben átfogó biztonsági, idegenrendészeti és büntetőjogi törvénymódosításról szóló javaslatcsomagot nyújt be az osztrák parlamentnek.

A miniszter arról is beszélt, hogy tavaly, a menekültválság kirobbanásakor az ország felkészületlensége zavarta leginkább.

PestiSracok facebook image

– mondta Sobotka, aki idén ősszel az emberáradat egy újabb nagy rohamára számít.

Sobotka emlékeztetett, hogy Ausztria részt vesz az uniós külső határ védelmében, hiszen az ország az Unió határvédelmi ügynöksége (Frontex) számára 180 rendőrt küldött, a magyar-szerb határszakaszon pedig 23 osztrák rendőr teljesít szolgálatot. A miniszter kitért arra is, hogy Ausztria tavaly mintegy hatezer, idén pedig csak az első félévben már több mint 6100 embert utasított ki az országból.

Sobotka a szociális ügyi minisztérium munkáját hanyagnak nevezte. Meglátása szerint a tárca nem veszi észre a munkaerőpiac túlterheltségét. Úgy vélte, hogy a magas munkanélküliség annak a jele, hogy az álláspiac telített. A szociális ügyi miniszternek, Alois Stögernek be kellene látnia, hogy a munkaerőpiac forrásai kimerültek, nem bír el többet – hangoztatta a belügyi tárcavezető.

MTI

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.