Pesti Srácok

Megszüntették a nyomozást az NVI-ügyben

Megszüntették a nyomozást az NVI-ügyben

Megszüntették a nyomozást a Nemzeti Választási Irodánál február 23-án történtek ügyében. Az MSZP közlése szerint a „Fidesz megrendelésére” tett így a rendőrség.

Nyakó István, a szocialista párt sajtófőnöke szerint „a kopaszok elleni nyomozást a Fidesz megrendelésére szabotálták hosszú hónapokon keresztül, majd a Fidesz megrendelésére szüntették meg, a szálak ugyanis olyan fideszes körökhöz vezetnek – például Kubatov Gáborhoz, a Fidesz alelnökéhez –, akiket az ügyészség nem akart lebuktatni”. Úgy vélekedett: a nyomozás megszüntetése „félelmetes és gyalázatos üzenet” minden magyar ember számára, hiszen azt jelenti, hogy az ügyészég és a rendőrség semmit nem fog tenni a jövőben, ha valakit „kigyúrt verőemberek” fenyegetnek és akadályoznak meg alkotmányos jogai gyakorlásában.

Kérdésre válaszolva elmondta: a rendőrség úgy döntött, hogy nem élhet panasszal a határozat ellen, mert ezt csak az ügy sértettjei tehetik meg, ő viszont nem sértett. Ugyanakkor jelezte: nem hagyja annyiban az ügyet, és ennek ellenére panasszal fordul az ügyészséghez. „Derüljön ki, hogy az ügyészség áll az egész ügy háta mögött az első perctől kezdve!” – fogalmazott.

PestiSracok facebook image

Nyakó István emlékeztetett arra, hogy Kúria korábban kimondta: „a kopaszok” akadályozták alkotmányos jogai gyakorlásában. Szerinte a szerdai napon az igazságszolgáltatást megtámadta „Polt Péter ügyészsége és a Fidesz rendőrsége”, ezért az igazság és az igazságszolgáltatás „nem ér már egy fabatkát sem”.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság március 4-én közölte, hogy nyomozást rendeltek el ismeretlen tettes ellen az NVI-nél történtek miatt. Február 23-án kisebb tömeg jelent meg az NVI Alkotmány utcai épületének kapujánál, arra várva, hogy a Kúria honlapján megjelenjen az a végzés, amely megnyitja az utat egy újabb népszavazási kérdés benyújtása előtt a vasárnapi boltzár ügyében. A kérdést végül elsőként egy magánszemély, Erdősi Lászlóné tudta leadni, megelőzve Nyakó István MSZP-s képviselőt, a szocialisták szerint mindez úgy fordulhatott elő, hogy több „kopasz férfi” akadályozta politikusukat. A Fidesz elhatárolódott a történtektől, az ellenzéki pártok szerint diktatúrákba illő bűncselekmény történt.

A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) először Erdősiné népszavazási kérdését hitelesítette, és az MSZP-ét elutasította, a Kúria azonban április 6-án megváltoztatta az NVB döntését, és hitelesítette Nyakó István népszavazási kérdésének aláírásgyűjtő ívét. A bíróság szerint ugyanis Erdősi Lászlóné az NVI előterében tartózkodó, a szocialista politikust akadályozó csoport jogellenes magatartása miatt tudta leadni elsőként kérdését. Az Országgyűlés a kormány javaslatára április 12-én visszavonta a boltok kötelező vasárnapi zárva tartására vonatkozó törvényt.

24.hu

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.