nyakó istván
A TASZ jogi fejtágítókat tartott a felmondásba hajszolt indexes újságírók számára
A PestiSrácok.hu indexes körökből származó információi szerint már bő egy hónapja lehetett sejteni, hogy a baloldal a legolvasottabb internetes lap szétverésére készül. Az Index sorsát a kezdetektől nyomon követő bennfentes portálunknak elmondta: a botrány kitörésének idején informális megbeszélést folytatott egy ismert baloldali médiaszemélyiséggel, aki tényként közölte vele, hogy az Indexet most baloldalról fogják szétverni, és arról tájékoztatta, hogy a DK már elindította az offenzívát. A TASZ a botrányt megelőző hetekben több ízben tartott jogi fejtágítást az Index szerkesztőségében dolgozók számára; feltételezhetően felkészítették őket a felmondásokra. A képzésekről a munkáltatót nem értesítették, csak utólag szerzett erről tudomást. De nem a TASZ az egyetlen olyan Soros-szervezet, amely feltűnik az Index-ügyben. A Majtényi László elnöksége alatt működő – a Soros Alapítvány által létrehozott – Eötvös Károly Közpolitikai Intézet friss véleménycikkében többek között az is olvasható, hogy "demokráciaesélyt" látnak az elvileg még nem is létező, újjászervezett Indexben, ami nagyobb hatásfokkal bírna, mint az unalmas önkormányzati lapok. Ajánljuk még
Ha már csak tényleg mi importálunk az oroszoktól, azonnal lépünk!
Bayer Zsolt: A hernyó vallomása
"Én soha nem leszek a másik oldalon. Ez a családom, ez a kötődésem, ez a szocializációm" - mondta Magyar Péter a Fideszről. Szijjártó Péternek megint oda kellett lépni az ukrán külügyminiszter provokációja után
Kijev hisztirohamot kapott, mert nem terjeszthetik nálunk a hazugságaikat
Az ukránok úgy döntöttek, hogy csak az beszélhet róluk, aki azt mondja, amit ők. Ennek fényében be is tiltották a magyar sajtó értelmesebb részének elérését, azátn, amikor a cenzúrára megérkezett a mi válaszunk is, akkor Kijev egy hangos hisztirohammal összeomlott.