Pesti Srácok

Nem tagadta Dull Szabolcs, hogy Gyurcsánynét hívogatta

Nem tagadta Dull Szabolcs, hogy Gyurcsánynét hívogatta

Nem cáfolta Dull Szabolcs, az Index kirúgott főszerkesztője, hogy Gyurcsány Ferencnét hívogatta az elmúlt hetekben – számolt be róla az Origo. Dull az ATV Egyenes Beszéd című műsorában szerepelt, és továbbra is azt állította, hogy politikai újságíróként beszélt emberekkel. Bodolai László, az Indexet tulajdonló alapítvány kuratóriumának elnöke hétfőn világossá tette: nem a főszerkesztő feladata, hogy politikusokkal beszéljen, hanem a politikai újságíróké.

Nem cáfolta Dull Szabolcs, az Index kirúgott főszerkesztője, hogy Gyurcsány Ferencnét hívogatta az elmúlt hetekben – számolt be róla az Origo, amelynek cikkét a Magyar Nemzet szemlézte. Dull az ATV Egyenes Beszéd című műsorában szerepelt, és továbbra is azt állította, hogy politikai újságíróként beszélt emberekkel. Bodolai László, az Indexet tulajdonló alapítvány kuratóriumának elnöke hétfőn világossá tette: nem a főszerkesztő feladata, hogy politikusokkal beszéljen, hanem a politikai újságíróké. Dullnak csak az nem tetszett neki, hogy ebből, úgymond, történetet kreált az Origo, vagyis azt, hogy Dull főszerkesztőként a magyarországi ellenzék vezetőjét hívogatta folyamatosan egy belső munkahelyi konfliktus közben. Ez azonban, mint látható, nem kreált értelmezése a történetnek, hanem a teljes valóság.

Az ATV műsorvezetője próbált folyamatosan segíteni Dullnak, de egy ponton tévesen azt mondta, hogy a kirúgott főszerkesztő híváslistája már kint van az Origón, ezzel – akarata ellenére – csapdába csalta. Dull ugyanis láthatóan megijedt, és nem merte letagadni a hívásokat. Ehelyett megpróbált kitérni a kérdés elől, és azt mondta: nem egy jó fejleménye, ha úgy tetszik a magyar közéletnek, hogy elbocsátanak valakit, egy főszerkesztőt és a híváslistájából kreálnak történeteket. Vagyis ezzel közvetve elismerte, hogy a portál információja igaz: Dull céges telefonjának híváslistája valóban bizonyítja, hogy az utolsó hetekben folyamatosan az Altust, Gyurcsánynét hívogatta.

Bodolai László pénteken egy zárt Facebook-csoportban azt írta:

PestiSracok facebook image

Az is egyre világosabb, hogy mi lehetett a szándék – ezt a másik ellenzéki propagandalap, a 24.hu leplezte le. Vágyvezérelt cikkükben ugyanis azt írták: a kormánynak és Orbán Viktornak a legrosszabbkor jött az Index ügye, ez ugyanis – szerintük – elterelte a figyelmet a brüsszeli uniós csúcson elért magyar sikerről. A 24.hu abban is reménykedik, hogy ősszel, az újabb tárgyalásokon majd az Index ügye miatt mégis visszakerül a jogállamisági mechanizmus az uniós megállapodásba. Így viszont már érthető, mi volt a cél, miért kellett Gyurcsánynéval egyeztetnie Dullnak folyamatosan, és mi is volt a cél az Index szétrobbantásával.

Nyakóval is naponta többször egyeztetett az Index menesztett főszerkesztője

Nemcsak Gyurcsányné személye tűnik fel a háttérben; indexes körökből tudható, hogy a portál menesztett főszerkesztője az utóbbi időszakban naponta többször is egyeztetett a szociknál jelenleg háttéremberként tevékenykedő Nyakó Istvánnal is, tehát napi szinten folytathatott megbeszéléseket a balliberális oldal befolyásos arcaival. A volt főszerkesztő Bodolai nyilatkozata szerint kiharcolta magának a kirúgást, amikor üzleti titkokat szivárogtatott ki, és megingatta a piac bizalmát is azzal, hogy átállította a portál címlapján a függetlenségi barométert – idézte a PestiSrácok.hu korábbi cikkét a Magyar Nemzet.

Forrás: Magyar Nemzet/Origo; Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Ajánljuk még

Milliárdos ingatlanvagyonnal gyarapodik tovább tatabányai családok nyomorán a „Szeviép-család” – Csinos céghálót találtunk az egykori vezér fia körül

Exkluzív 2022 május 25.
A Pesti TV Az Ügy című riportműsorában mutattuk be a tatabányai szellemtársasházat, amely tizenöt éve áll befejezetlenül. A huszonegy lakásos, a földszinten nagy irodaépületet is magába foglaló ingatlant sajátos konstrukcióban kezdték építeni 2004 után. A telektulajdonos, első számú építtető, a Környe és Vidéke Takarékszövetkezet ingatlanhasznosító cége, a Tak-Ing végelszámolás alatt áll; az építő Pólus Kft. 2007 óta felszámolás alatt; a lakásaikat előre kifizető tatabányai családok, összesen tizenöt károsult család a mai napig nem kapott vissza egy fillért sem. Közben tavaly év végén a félkész épület az egyik szeviépes érdekeltség kezébe került. A Szeviép-üggyel a PestiSrácok.hu az elmúlt években kiemelten foglalkozott; követjük a több száz kisvállalkozó csődjéért felelős, csődbűncselekménnyel vádolt milliárdosok ma is tartó büntetőperét. Megmutattuk, hogy a mai napig milyen luxusban élnek, és egy tényfeltáró cikksorozatban azt is, hogy a Szeviép csődeljárása előtt milyen elképesztő céghálót építettek fel a Szeviép-vezérek, amely cégekben immár egy-egy családtagjuk a tulajdonos. Ebben a tényfeltáró riportban azt mutatjuk meg, hogyan kerül a Szeviép-vezér B. Sándor fia Tatabányára, miként jutottak hozzá a tizenöt család anyagi megnyomorítását jelentő, milliárdos értékű ingatlanvagyonhoz, és azt is, hogy a tatabányai botrányban szereplő cég csak egy az újabb céghálóban. Körülbelül tíz milliárdos vagyont találtunk éppen csak, hogy „muzsikáló” cégekben, és mindez az egyik B.-fiú kezében fut össze.

Vérrel írt üzenet, fegyverarzenál, eltévedt lövedék – Fokozódik a feszültség a déli határnál

Exkluzív 2023 szeptember 5.
Tovább súlyosbodott a helyzet a déli határunk szerb oldalán azóta, hogy Az Akta bemutatta a terrorista embercsempész bandák táborait, akiknek az egymással folytatott háborúja a helyi magyarok életét veszélyezteti. Ahogy riportunkban bemutattuk, afgán és észak- afrikai terrorista csoportok tanyáznak a Szabadka környéki erdőkben, sorozatlövő, gránátvető fegyverekkel és gránátokkal ellátva, és most már naponta vannak tűzharcok, lőnek és robbantanak, gyakran a lakóházak közelében. Ezek a bandák szervezik a napi több száz, Zágrábból a Délvidékre érkező illegális migráns továbbjuttatását. Az elmúlt napokban fokozódott az amúgy is tarthatatlan helyzet. A lövöldözések maradványait, lőszerhüvelyeket néhány tíz méterre a határtól százával találni – már a határon lőnek, miközben 300–400 fős csoportok invázióját irányítják neki a kerítésnek. És már nem létráznak: végigvágják a kerítést, azon tuszkolják át az embereket az akciót fegyveresekkel fedező embercsempészek. A PestiSrácok.hu számos exkluzív felvételt kapott a terroristákról és a felkutatásukra irányuló akciókról. Megtaláltuk a TikTokon az embercsempész bandák egymásnak szóló hadüzeneteit, különböző üzenetekkel ellátott videóit. Ezek a felvételek is jól mutatják, hogy elit terrorista csoportok háborúja dúl az embercsempész piacért, illetve területekért. A BIRN balkáni oknyomozó portálnak pedig a csoportok vezetőit is sikerült beazonosítania, és belső informátoraik által a területfelosztási harcok eseményeit is feltérképezték. Hat hónapon át tartó kutató-elemző munkájukból az is kiderül, hogy a marokkói és afgán bandák háborújához főleg Koszovóból albán bűnözői körök biztosítják a fegyvereket, méghozzá igencsak borsos áron.

„Valahol fenn úgy döntöttek rólam, hogy a Ferencváros legyen az életem!” – Nyolcvan éves lenne, de már tíz éve nincs közöttünk a Császár (2. rész)

Exkluzív 2021 október 17.
Az egyetlen magyar aranylabdás labdarúgó, Albert Flórián pályafutását bemutató írásunk első részében egészen 1967 végéig jutottunk el. Innen folytatjuk most a zseniális játékos életútjának felelevenítését, feltárva a korszak sajátosságait, szót ejtve a kiváló labdarúgó emberi kapcsolatairól és megidézve gondolatait ferencvárosi kötődéséről, valamint arról, hogy ő maga mire volt a legbüszkébb a saját karrierjét tekintve.