Pesti Srácok

Botka megtiltotta az MSZP-nek, hogy támogassa a plakáttörvényt

Botka megtiltotta az MSZP-nek, hogy támogassa a plakáttörvényt

Az MSZP nem nyújt be semmilyen javaslatot plakátügyben a pénteki rendkívüli parlamenti ülésre - mondta az ellenzéki párt sajtófőnöke kedden Budapesten sajtótájékoztatón.

Nyakó István elmondta, hogy a nap folyamán hivatalosan is megalakult a pártot választások idején irányító országos választási bizottság Botka László miniszterelnök-jelölt vezetésével. A sajtófőnök közölte: Botka László egyértelművé tette a bizottság ülésén, hogy az MSZP nem adhat be olyan törvényjavaslatot az Országgyűlésnek, amely a Fidesz érdekében is állhat, amelyet a Fidesz is megszavazhatna és arra utasította a pártot, hogy vonja vissza korábbi javaslatát. Hozzátette: az MSZP nem fogja támogatni a Fidesz javaslatát sem. Nyakó István szerint Botka László kezdetektől fogva azt mondja: nincs semmilyen együttműködés a Fidesszel, ha a Fidesz támogatná az MSZP törvényjavaslatát, azt is együttműködésként kellene értelmezni.

Arra a felvetésre, mi történt a hétfői, az MSZP javaslatáról tartott ötpárti egyeztetés óta, Nyakó István azt mondta, a rendszerváltás óta senki nem okozott annyi kárt ennek az országnak, mint a Fidesz, az MSZP célja pedig az, hogy leváltsa Orbán rendszerét. Ezért most és a jövőben sem fogadható el semmilyen együttműködés - közölte - , erről beszélt Botka László az országos választási bizottság és előtte az elnökség ülésén is, korábban pedig a kongresszuson. Megjegyezte, ezt a programot a kongresszus 96 százaléka elfogadta. Nincs semmilyen együttműködés a Fidesszel, aki ezzel szembemegy, az ki lesz zárva az MSZP-ből - jelentette ki.

Egy másik kérdésre hozzátette: Tóth Bertalan frakcióvezető a legjobb tudásának megfelelően képviselte a párt érdekeit a hétfői ötpárti egyeztetésen, Botka Lászlóval azonban "új politikai időszámítás" kezdődött el. Megismételte: nincs semmilyen együttműködés, nincs olyan, hogy az MSZP javaslatát támogatja a Fidesz. Ez árulás lenne - hangoztatta.

PestiSracok facebook image

A sajtófőnök bejelentette azt is, hogy az országos választási bizottság ülésén döntöttek a kommunikációs iroda felállításáról, amelyet Kerényi György kommunikációs igazgató vezet. Ő dönt az MSZP központi szerveinek kommunikációjáról - ismertette. Nyakó István elmondta, felállították a párt országos kampányigazgatóságát, amelynek tagja Botka László mellett Molnár Gyula pártelnök, Tóbiás József kampányfőnök, Kerényi György kommunikációs igazgató és Ruff Bálint, a miniszterelnök-jelölt politikai főtanácsadója.

MTI

Ajánljuk még

Milliárdos ingatlanvagyonnal gyarapodik tovább tatabányai családok nyomorán a „Szeviép-család” – Csinos céghálót találtunk az egykori vezér fia körül

Exkluzív 2022 május 25.
A Pesti TV Az Ügy című riportműsorában mutattuk be a tatabányai szellemtársasházat, amely tizenöt éve áll befejezetlenül. A huszonegy lakásos, a földszinten nagy irodaépületet is magába foglaló ingatlant sajátos konstrukcióban kezdték építeni 2004 után. A telektulajdonos, első számú építtető, a Környe és Vidéke Takarékszövetkezet ingatlanhasznosító cége, a Tak-Ing végelszámolás alatt áll; az építő Pólus Kft. 2007 óta felszámolás alatt; a lakásaikat előre kifizető tatabányai családok, összesen tizenöt károsult család a mai napig nem kapott vissza egy fillért sem. Közben tavaly év végén a félkész épület az egyik szeviépes érdekeltség kezébe került. A Szeviép-üggyel a PestiSrácok.hu az elmúlt években kiemelten foglalkozott; követjük a több száz kisvállalkozó csődjéért felelős, csődbűncselekménnyel vádolt milliárdosok ma is tartó büntetőperét. Megmutattuk, hogy a mai napig milyen luxusban élnek, és egy tényfeltáró cikksorozatban azt is, hogy a Szeviép csődeljárása előtt milyen elképesztő céghálót építettek fel a Szeviép-vezérek, amely cégekben immár egy-egy családtagjuk a tulajdonos. Ebben a tényfeltáró riportban azt mutatjuk meg, hogyan kerül a Szeviép-vezér B. Sándor fia Tatabányára, miként jutottak hozzá a tizenöt család anyagi megnyomorítását jelentő, milliárdos értékű ingatlanvagyonhoz, és azt is, hogy a tatabányai botrányban szereplő cég csak egy az újabb céghálóban. Körülbelül tíz milliárdos vagyont találtunk éppen csak, hogy „muzsikáló” cégekben, és mindez az egyik B.-fiú kezében fut össze.

Vérrel írt üzenet, fegyverarzenál, eltévedt lövedék – Fokozódik a feszültség a déli határnál

Exkluzív 2023 szeptember 5.
Tovább súlyosbodott a helyzet a déli határunk szerb oldalán azóta, hogy Az Akta bemutatta a terrorista embercsempész bandák táborait, akiknek az egymással folytatott háborúja a helyi magyarok életét veszélyezteti. Ahogy riportunkban bemutattuk, afgán és észak- afrikai terrorista csoportok tanyáznak a Szabadka környéki erdőkben, sorozatlövő, gránátvető fegyverekkel és gránátokkal ellátva, és most már naponta vannak tűzharcok, lőnek és robbantanak, gyakran a lakóházak közelében. Ezek a bandák szervezik a napi több száz, Zágrábból a Délvidékre érkező illegális migráns továbbjuttatását. Az elmúlt napokban fokozódott az amúgy is tarthatatlan helyzet. A lövöldözések maradványait, lőszerhüvelyeket néhány tíz méterre a határtól százával találni – már a határon lőnek, miközben 300–400 fős csoportok invázióját irányítják neki a kerítésnek. És már nem létráznak: végigvágják a kerítést, azon tuszkolják át az embereket az akciót fegyveresekkel fedező embercsempészek. A PestiSrácok.hu számos exkluzív felvételt kapott a terroristákról és a felkutatásukra irányuló akciókról. Megtaláltuk a TikTokon az embercsempész bandák egymásnak szóló hadüzeneteit, különböző üzenetekkel ellátott videóit. Ezek a felvételek is jól mutatják, hogy elit terrorista csoportok háborúja dúl az embercsempész piacért, illetve területekért. A BIRN balkáni oknyomozó portálnak pedig a csoportok vezetőit is sikerült beazonosítania, és belső informátoraik által a területfelosztási harcok eseményeit is feltérképezték. Hat hónapon át tartó kutató-elemző munkájukból az is kiderül, hogy a marokkói és afgán bandák háborújához főleg Koszovóból albán bűnözői körök biztosítják a fegyvereket, méghozzá igencsak borsos áron.

„Valahol fenn úgy döntöttek rólam, hogy a Ferencváros legyen az életem!” – Nyolcvan éves lenne, de már tíz éve nincs közöttünk a Császár (2. rész)

Exkluzív 2021 október 17.
Az egyetlen magyar aranylabdás labdarúgó, Albert Flórián pályafutását bemutató írásunk első részében egészen 1967 végéig jutottunk el. Innen folytatjuk most a zseniális játékos életútjának felelevenítését, feltárva a korszak sajátosságait, szót ejtve a kiváló labdarúgó emberi kapcsolatairól és megidézve gondolatait ferencvárosi kötődéséről, valamint arról, hogy ő maga mire volt a legbüszkébb a saját karrierjét tekintve.