Pesti Srácok

A szocialisták most éppen a fővárosból vitatják a Balatonnál élők környezetükhöz való jogát

A szocialisták most éppen a fővárosból vitatják a Balatonnál élők környezetükhöz való jogát

Az MSZP fővárosi elnöke tartott sajtótájékoztatót a Szántódi révnél, ahol a túlélésért küzdő párt prominenseként arról kezdett beszélni, hogy a Balaton éppenséggel mennyiben az ott élőké. A zavaros politikai felfogással operáló szocik ezúttal a nemzettel jöttek a Balaton ügyében, ezzel még követhetetlenebbé téve a kommunista utódpárt aktuális identitását.

Molnár Zsolt úgy fogalmazott: "persze az ott élőknek ez nem üdülőövezet, hanem az életterük, a hely, amit otthonuknak vallanak", de azért a már-már a világörökség részének is tekinthető Balaton az egész magyar nemzeté, akárcsak a többi fontos tó. Hangsúlyozta: várják, hogy mikor dönt a Nemzeti Választási Bizottság népszavazási kezdeményezésükről, amelyet azért indítottak, hogy megvédjék a természetes vizeket, a strandokat, a kempingeket, a beépítetlen partokat, a nádasokat, az erdőket, a természeti környezetet. Nyakó István, az MSZP sajtófőnöke szerint számukra a Balaton a gyerekkorról, a gyerekeikről, az ifjúságról, a családról szól, a másik oldalon pedig a profitéhségről. Ezzel újabb fejezettel bővült a Kádár-korszak balatoni romantikája mentén folytatott szociálsoviniszta uszítás az ellenzék részéről.

Forrás: MTI

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

Mitől lesz valaki jobboldaliként a kiegyezés híve? – A Magyar Patrióták elnöke volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 április 13.
A magyarság szegletköveiből nem lehet csemegézni, azokat együtt kell vállalni, ha valaki közénk akar tartozni – mondta Hetzmann Róbert, a Magyar Patrióták Közösségének elnöke a Polbeat múlt heti adásában. Huth Gergely és Stefka István a karakán nemzeti közösség vezetőjével arról is beszélgetett, hogy mi a nemzeti maximum, mitől lesz valaki valódi patrióta? A műsorban kiderült az is, hogy a háborús válságból adódó megszorítások itthon nagyobb mértékben érintik a valóban nemzeti civileket, mint a liberálisabb jobboldaliakat, a párbeszéd és a kiegyezés híveit, ami szomorú következményekkel jár. A Magyar Patrióták például kénytelenek voltak felszámolni irodájukat és elbocsátani munkatársaikat.